Aszkéták

Látszik, hogy szabadságon vagyok, mert kirakok még egy bejegyzést. A szabadságom alatt egyrészt utaztunk, voltunk katolikus ifjúsági találkozón, voltunk a Bükkben két napot, én már odáig süllyedtem, hogy háborús sci-fit olvasok (John Scalzi Vének háborúja sorozatát, nagyon kellemes olvasmány egyébként), illetve szelfi-videózás közben próbálom a telefont nézve a gyerekeim orrlyukába becélozni a mutatóujjamat, tehát pihenünk, pihenünk.

Aztán írok is.

Azonban mindenek előtt egy kis ars poetica:
Ha egy problémára felhívod a figyelmet, akkor a saját problémáidra is felhívod a figyelmet. Ha rámutatsz egy általános hibára, akkor a saját hibáidra mutatsz rá elsősorban. Szeretném, ha mindenki így olvasna: én nem tudom az igazságot és azzal is tisztában vagyok, hogy minél több mindenről írok komolyan, annál jobban fog látszani, mennyire nem értek én ezekhez a dolgokhoz. Nem szeretnék egy erkölcsi vagy tudományos dobogóra állva prédikálni, mert őszintén megmondom, sok esetben fogalmam sincs, miről beszélek. 🙂

No, egy ilyen bizalomgerjesztő bevezetés után ma az aszkétákról írok.