Hogyan kell feltenni egy jó kérdést?

“Pay attention not to what you are, but that you are.” (The Cloud of Unknowing)

Ez most a kedvenc idézetem. Meg az egyik legkedvesebb könyvem A Megnemismert felhője , bár olvasni nem tudom, csak magyarázatain dolgoztam át magam, mert túl nehéz. De rettentően izgalmas.

A mindent túlgondoló emberek nagy problémája – az enyém is – az, hogy annyira meg tudjuk magunknak magyarázni, hogy jól van az a bizonyos dolog, ahogy van…mégha kétségeink vannak is. Én így jártam évekig a neoprotestáns gyülekezetbe. Annyi, de annyi minden nem stimmelt, nem volt a helyén – számunkra. De mindig megmagyaráztam magamnak, hogy ez ilyen. A kereszténység kicsit frusztráló. Nem értem pontosan, de hát ugye nem is kell nekem ezt érteni. Nem logikus minden, de talán csak én nem értem, mindenki más érti. Jobb akkor nem szólni róla, még a végén hülyének néznek.

Szerintem mindenki tudja, milyen fárasztó, mikor válaszokat kapsz, de a kérdéseket még nem tetted fel.  És mivel mindenhol ezt tapasztaljuk, nem is tanulunk meg jó kérdéseket feltenni.

Saját filmem főhősévé válni

Hát igen, a blog nem írja magát…erre sok blogíró rájön januárban. Talán ilyenkor a legnehezebb: megírni az év első bejegyzését. Most látom, hogy már tavaly is megénekeltem ezt a dilemmát, akkor is nehezen indultam be.

Két Pécsi Rita előadással tartozom, ezeket kezdem pótolni most. Az egyik még december elején volt, a másik pedig tegnapelőtt. Az életlétrával foglalkoztunk mindkét alkalommal, nem is akárhogy; először a felnőttkori életszakaszokon mentünk végig, aztán kanyarodtunk vissza a legelejére, a fogantatáshoz.

1. Kezdjük magunkon!

A lélek mozgását kísérni

Hetek óta dolgozom egy sorozaton az önbecsülésről. Egy éve szeretnék írni a témában és csak mostanra jutottam el odáig, hogy elkezdjem rendszerezni a gondolataimat és az összegyűjtött anyagot. Elég sok minden gyűlt össze, úgyhogy az írás is lassan megy, egy csomó új gondolatom is van és a gyerekeknek is szünet volt (Petinek most is, mert köhécsel még), azt meg elhatároztam, hogy a szünetben csak velük leszek, semmi írás, csak az emaileket olvasom.

Most, hogy már majdnem megvagyok, minden borul. Tegnap ugyanis egy nagyszerű előadáson jártam, erről szeretnék írni most, mert nem tudom kihagyni, az élményt frissen kell megörökíteni! Egy hét alatt (valamikor októberbet, friss az élmény tehát)  olvastam el Uzsalyné Pécsi Rita összes könyveit a keresztény nevelésről. Hétfőn aztán kiderült, hogy Rita előadássorozatot tart “Mesterségünk (legyen) a nevelés!” címmel, tegnap volt az első előadás. Rita alapította azt a sulit, ahová Nórit szeretnénk beíratni, itt a kapcsolat.

A keresztény nevelésről mindenki gondol, amit gondol, sok jót általában nem szoktak róla gondolni. Hiába, nem zörög a haraszt… Rita előadásai és könyvei alapjaiban söprik el azt az előítéletet, hogy a keresztény nevelés abszolút konzervatív, nem veszi figyelembe a pszichológia és az antropológia felfedezéseit és egyáltalán, túl autoriter, túl szigorú, túl puritán, túl agyabugyálós, szájbarágós, merev és persze mindezekből következően recseg-ropog. Nem! Rita olyan szépen beszélt az ő szavaival élve a “lélek mozgását kísérő nevelésről”, hogy öröm volt hallgatni.  Erről írnék most pár sort.

“Akarom a jót s a rosszat teszem. Miért van ez így? Avagy: fejleszthatő-e az érzelmi intelligencia?”

Június

Elsuhant még egy hónap, hihetetlen! Sőt, valójában több is, mert június eleje óta nem blogoltam a családról, pedig annyi minden történt! Igyekszem nagyjából sorba venni az eseményeket és valahogy mindenből kép ízelítőt is adni, nem lesz könnyű…

Események
A budapesti hétvégénk után még egy budapesti hétvége következett, egy esküvőn jártunk, ahol végre találkozhattunk és kezet is rázhattunk, sőt beszélgethettünk is Pál Ferivel, ami egy várva várt pillanat volt, ezt már többször is megénekeltem itt a blogon. Az esküvő és a lakodalom is igen jó volt, rengeteget ettünk és megismerkedtünk egy rendkívül jó csapattal, örülhettünk és megnyugodtunk, hogy A jó helyre került…
Másnap elindultunk Miskolcra, ahol az eső majdnem elmosta a terveinket, de aztán hétfőn mégis csak nekivágtunk Lillafürednek. Lillafüred az egyik legjobb hely a világon, legalábbis számunkra. A kisvasút a városból vitt ki minket és vissza, ez legalább másfél óra vonatozás volt, amit a gyerekek nagyon élveztek, Peti a visszautat végigaludta, pedig nagyon küzdött. Képek itt találhatók.

Az utolsó hét következett az oviban. Végül úgy döntöttünk, hogy egyáltalán nem mennek a gyerekek oviba a nyáron. Egyrészt elég sok program adódott, a nagymamák is bevetették magukat, meg hát a falu is csábít minket elég rendesen. Szerencsére a kis ovis barátok szülei is benne voltak a heti közös játszások megszervezésében, így azért Nóri találkozik a kis barátnőivel eleget a nyáron. Sárinak épp elég volt az oviból május végére, úgyhogy ő nem hiányol senkit és semmit egyelőre, viszont ha hozzánk jön valaki, akkor ő is benne van a játékban, Nóri kis barátnői őt is bírják. Az évzáró nagyon jó volt egy nagyon nagy és szép templomban, ami inkább egy díszteremre emlékeztetett, mint egy templomra. A lelkész (egy bőrnadrágos fiatal srác) a lélek gyümölcseit “bábozta el” különféle állatokkal, hát, le a kalappal, a gyerekeket teljesen megnyerte magának, meg engem is, persze. Az óvónők a végén körbe álltak és több szólamban elénekelték az Ároni áldást a ballagóknak, nagyon szép volt.

Az elmúlt 2 hétben nagyon el voltunk kényeztetve, mert a nagymamák együtt bevetették magukat és bevállalták az unokákat 2×4 napra. Nagyon pihentető volt még úgy is, hogy nem tudtunk elutazni sehová, G végig dolgozott, én meg délelőttönként a lakást takarítottam és próbáltam renoválni. Nagy csend volt, és nyugalom, ránk fért már nagyon.

Kert

A legnagyobb bánatommal kezdem: a nyomorult szövőlepkék megtámadták a meggyfánkat és elkezdték megenni. Bio-módon harcolunk ellenük: a fertőzött ágat levágtuk, bele egy nylonzacskóba és miután minden nyamvadt hernyó kipusztult, ment a tűzre. Sajnos a helyzet annyira eldurvult, hogy a múlt héten két karvastagságú ágat vágott le G, több kilónyi meggyel, úgyhogy a földön ülve megszedtük a meggyet, másnap magoztunk és elkezdődött a befőzés. A fagyasztóba is sokat raktunk. A hernyók meg csak jönnek, jönnek…mi meg csak nézzük a pusztítást. A paradicsompalánták tövébe rézdrótot szúrtunk, hátha az idén megússzuk a paradicsomvészt, egyelőre gyönyörűek. A sárgabarack szépen érik, a múlt heti vihar azonban a termés felét a földre verte, úgyhogy most barackbefőzés is zajlik, nem hagyunk kárba veszni egy szemet sem.

Persze nagyon elégedettek vagyunk a terméssel, olyan jó a saját zöldségeket enni, saját káposztából salátát, karalábé-, zöldbab-, kelkáposztalevest a kertből, nagy lila fokhagymagerezdekből fokhagymakrémlevest…érik az őszibarack, az alma, a szilva…tök jó. A füge az idén megint jól megsértődött és csak haragos zöld leveleket hajtott, semmi mást. Mogyoró is lesz bőven, tavaly egy marékra való sem volt, pedig 2 nagy bokrunk van.

Málna van rengeteg. Tyúkok tojnak.

Belejöttünk a szalonnasütésbe nagyon, G beásott a földbe egy óriási rozsdás fazekat, abban parázslik a fa, még nyársaink sincsenek, úgy faragott G meg Peti vékony ágakból. Nekem egyáltalán nem jön be az amerikai grillezős cucc, nem mondom, hogy nem fincsi (sőt, nagyon is fincsi), de de szerintem tiszta röhej, hogy zacskós faszenet meg gyúlékony folyadékot vesznek a sütéshez. Mi fával, füsttel, amolyan jó magyarosan szeretjük. Ja, és persze szalonnával, hagymával, tojással, kolbásszal. A gyerekek persze imádják, a szalonnát is meg a hangulatát is az egésznek. Készült egy csomó kép, mikor Jeremákék is itt voltak, ezek itt láthatók.

Végül egy várva várt hír: bárányhimlő van a láthatáron. Remélem, sikerült összeszedni faluról, az oviban idén nem volt járvány. Majd beszámolok róla, sikerült-e elkapni végül….folyt. köv.

Verának és mindenkinek

Tegnap kaptam Verától egy hosszú emailt, amiben részletesen beszámolt a hogylétükről, és végre meghozta a kedvemet az íráshoz.
Február második felétől itthon van mindenki különféle betegségek miatt, nincs ovi. Nórinak még a jövő héten sincs, mert még nem az igazi, de Sári már megy. Az óvónénije már telefonált, hogy mikor mehet már? Olyan aranyosak, nagyon várják vissza. Hétfőn lesz egyébként az első szülői délután, legalább is nekünk az első. Beszélgetős teaház lesz, jön egy gyerekpszichológus is és az ovi lelkésze is ott lesz. Kíváncsi leszek nagyon, hogy milyen benyomásaim lesznek.

Nóri mostanában teljesen beindult, rengeteget rajzol. Hozza az oviban tanult sablonokat (ház, virág, királylány), de itthon vagy élethelyzeteket rajzol, vagy mesékből képeket, történeteket, vagy mandala-szerű rajzokat, mintákat, szabályos ismétlődéseket. Ez utóbbiakat általában egy színnel vagy golyóstollal. Próbálok A3-as papírt adni, hogy nagyobb dolgokat rajzoljon, de szereti az apróságokat, kínos részleteket, órákig ül és hihetetlen türelemmel piszmog, ha épp olyan hangulatban van. Közben magában beszél vagy énekel. De vannak grandiózus tervezetei is. Az oviban a kis barátnőjével, Mandulával nagy terveket szőnek, és ezt leírják meg lerajzolják, annyi minden van a papíron, hogy én nem is tudom követni, sok sok betűvel minden körbe van kerítve…Nóri kedvenc betűi azok, amelyiken pont vagy vessző van (a fő kedvenc az ő és az ű), ezek mindig valami szuperfontos és szupertitkos jelentéssel bírnak. Már előre sajnálom, mikor megtanul olvasni és megszűnik majd ez a varázs, a betű csak betű lesz és kész.
Egyik nap memóriajátékot rajzolt, majdnem dobtam egy hátast, lehetett volna vele játszani (de nem akart), mindennek megvolt a párja random összekeverve, négyzetekbe berajzolva, mindezt egy golyóstollal. Néha nem tudom, mit gondoljak.

Sári, aki már 4 éves lesz hamarosan, semmi ábrázolást nem rajzol még. Vonalakat húz, koncentrikus kör-szerűségeket, pacákat tesz ide-oda, neki még csak az a fontos, hogy az egész lap tele legyen. Ha betelt, kér egy újat és azt is televonalazza-pacázza. Nem akar lemaradni Nóri mögött, ő is sokat alkot, de hamarabb megunja, persze. Ő most szerepjátékozik. Sokáig tartott nekem, mire az Anyaaaaa! visításra nem rohantam egyből, mindent eldobva a kezemből. “A másik anya!”-mondja ilyenkor Sári szemrehányóan Nórira, vagy épp a mackójára mutatva, ha Nóri mást csinál.

Elég jól játszanak együtt. A lányok szinte állandóan, elvonulnak valamelyik szobába és sutyorognak, hosszan építkeznek a lakás minden szőnyegét, párnáját és takaróját összehordva. Nemrég az asztal alatt volt a lakásuk, vagy 2 napig a kanapén ettünk, mert a székek fel voltak borogatva. Aztán nyomoznak, mint a macska (Cicó?) a Tesz-vesz városban, felderítik a rejtélyeket. Aztán ők a hercegnők, amit annyira én nem szeretek, mert akkor folyamatos visítás van, hogy “Anya, vidd el Petit! A Peti lehúzza, felhúzza, piszkálja…” De hát hova vigyem a 75 négyzetméteren, mikor mindegyik szobában van valami berendezve?

Időnként már a 3 gyerek is elvan együtt. Bújócskázni, kergetőzni, motorozni a lakásban körbe-körbe úgy jó, ha mind a 3 megy, visít, tombol. Én meg festem a hajam, na…

Ma, mikor bejöttem a hagymalevessel délben, mindhárman ültek a kisasztalnál és egymás kezét fogva imádkoztak. Peti is, a kis stréber, ő is nyomja már. Az oviban van alvás előtti ima: Álom, álom, édes álom, nyugodj az én szempillámon, amíg zárva van szemem, vigyázz rám, én Istenem. Ezt már itthon is mondjuk (szempillárom-ot mondanak egyébként), és utána külön imádkozunk mindenkiért és akkor Peti is elmondja a magáét: vigyázz apukára, Sálikára, Petikére….Sálikára…ámmmi. Valahogy így hangzik. Sárit imádja, persze, mert Sári is odavan érte….

Na, de ott tartottam, hogy hárman is nagyon jól eljátszanak már időnként. És ha G is beszáll, na, akkor kezdődik a buli. G nagyon jól bírja, képes egész délután a hátán lovagoltatni őket (“Nagyítsd ki!”-kiabálják, ha a ló időnként lekuporodik kínjában). Meg üldözi őket, általában sárkány képében. A sárkány leginkább Sárinak létfontosságú, ő nagyon szeret rettegni. Jut eszembe, nem is értem, pár hete voltak a bábszínházban és G szerint Nóri is meg volt szeppenve a farkastól (a 3 kismalac volt), de Sári rettegett, G ölében reszketett, mint a nyárfalevél. Persze, ennek megfelelő mértékű volt a katarzis, teljesen “belőve” érkezett haza, hogy ez milyen jó volt, pedig szerintem csak azért nem visított a színházban, nehogy észrevegye és megegye a farkas. G egyébként remek játszótárs, 3 körül hazaér, és 5-re már halálba fárasztja őket, annyit visítanak, futnak, sírnak és zihálnak a nagy játszásban. Engem szerintem már nagyon unnak, bár nagy kegyesen bevesznek engem is minden nap valami játékba. Pár napja én vagyok a gazda felesége, bár Nóri erősen húzza a száját, mert ha nem vagyok ott, mindig ő G felesége. Hehe, naná. Érdekes, Sárinak egyelőre nincsenek ilyen ambíciói, ő általában másodrendű szerepeket részesít előnyben, mint például a gazda kiskutyája vagy éppen a vödör. Szeret vödör lenni. Persze, Nóri sosem lenne vödör, az ő önértékelése sokkal ingatagabb, mint Sárié, ő ragaszkodik minimum a hercegi vagy a tündér ranghoz.

Peti dackorszaka elég nyugalmas. Nagyon jól eljátszik egyedül, és ő az, akinek felesleges bármilyen játékot venni. Van pár autója, de azokkal nem játszik. Mindent tologat, mindent. Telefont, filceket, építőkockákat, és közben düzzsög, berreg. Órákig. Vettünk neki Duplo-autót is (rendőrautó meg kukásautója is van), de a duplo kockákból hosszabb- rövidebb járműveket épít és azokat tologatja. Meg a kaját! Ez mondjuk az agyamra megy, de inkább lenyelem.

Na, erről egy külön bejegyzést írhatnék, hogy mikért nem szólok… Itt van például a méhviaszkréta, amivel igen ritkán rajzolnak papírra, nem tudom, észrevettétek-e, de a fehér falra gyönyörűen fog. G is igen szeret vele rajzolni, a 2 copfot a kaputelefonnak például ő maga rajzolta. Ezek után mint mondjak a gyerekeimnek, akik lelkesen mesélik, hová mi van rajzolva (Tündérország, meg ilyenek vannak a falon)?! A fürdőszoba minden este úszik, én sopánkodok, de minek…hiszen az apjuk is ott ül a kádban és megy a mulatság. De hát nem sopánkodhatok állandóan! Mostanában azt szoktam csinálni, hogy átgondolom, mennyi időbe telik majd “rendet rakni” egy-egy általam nehezményezett eset után. Mivel az esetek túlnyomó részében pár percről van szó, inkább nem strapálom magam a nyafogással. Meg aztán segítenek is mostanában már.

Ilyenek vannak nálunk. Sok vendégünk volt mostanában, de most tavaszig lemondtam az itt alvósokat.  Majd összeszedem magam, de mostanában lelkiismeret furdalás nélkül olvasom a Harry Pottert esténként az őskáosz kellős közepén…de ha minden kötél szakad, még mindig ott a fürdőkád, ahol lehet Matisyahu-t hallgatni teljes hangerőn egy fél órácskát…

Várjuk a tavaszt. Nagyon.

Február

Az egész úgy kezdődött…G új számítógépet üzemelt be és még nincsen a házban olyan kütyü, ahová csak betettem a fényképezőgép memóriakártyáját és felmásoltam a képeket róla, aztán be a blogba, stb. Így aztán 1 hónapnyi kép van a kártyán (köztük a farsangról) és kép nélkül bizony írni sem volt kedvem. De most már annyian kérdezték, hogy mi van velünk, hogy inkább írok, aztán a képeket majd később megmutatom.

Gyerekek

Nóri skarlátos volt (enyhe lefolyás), és büszke vagyok a dokinéninkre, aki azt mondta, hogy menni fog ez antibiotikum nélkül és ment is! Persze, második hete nyomjuk itthon. Úgy tűnik, hogy én olyan jól fertőtlenítettem a családot (törölközőket, ágyneműt, pizsamát, stb.) , hogy senki más nem kapta el. Nórit is fertőtlenítettük, a szája, nyelve iszonyúan nézett ki és csak a karján voltak kiütések. Az arcán még mindig van egy kis izé, amit Betadinnal kenegetünk. A mandulája óriási volt, de tényleg nem volt semmi szövődményre utaló jel. Persze, mind taknyosak és Petinek megint fájt a füle, de úgy tűnik, hogy mindenki jobban van, hétfőn mennek az oviba már-remélem. Tök jó, hogy itthon vannak!

A farsang jól sikerült, bár nem láttam, mert a szülők nem mentek, csak vinni kellett reggel a jelmezt és a sütit. Vicces volt, mikor az egérnek öltözött J néninek magyaráztam a skarlátot meg mutattam az igazolást, amin a doktor néni jelezte, hogy Nórit a farsang napjára elengedte oviba. Balerina volt. Cili turkált neki egy lila, feltehetően RSG fellépőruhát meg egy balettcipőt is, aztán mi meg függönyből varrtunk hozzá egy balettszoknyát. Csinos volt (és sápadt), de nagyon elfáradt, mire mentem érte délután.

Sárit kérdeztem a farsangi terveiről, azt mondta, hogy ő az óvónéni kezét szeretné fogni. Na jó, gondoltam magamban, akkor inkább maradj itthon. Úgyhogy az ő angyalkaruhája a szekrényben maradt. Majd jövőre, remélem, már ő is beöltözik.

Nevelési tanácsok

G-ék éppen a pécsi Nevelési Tanácsadót dekorálják-belülről. Beszélgetett az intézet vezetőjével, és kiderült, hogy bárkinek adnak nevelési tanácsot ingyen és bérmentve, mert hogy ők ezért vannak! Persze, mi erről nem is tudtunk, de kapva kaptunk az alkalmon és elmentünk G-vel ketten és…hogy is fogalmazzam…szakvéleményt kértünk a nevelési ötleteinkről egy gyerekpszichológustól. Nagyon aranyos volt és valójában bátorított minket, hogy csak így tovább, jó lesz ez, ne aggódjunk. Persze, ez inkább nekem szólt, én aggódok időnként, hogy jól csinálom-e?

Meg végre megkérdeztem, hogy mennyit számít az iskolaválasztás. Azt mondta, hogy a mi esetünkben tökmindegy szerinte, milyen iskolát választunk. Aztán pécsi viszonylatban elmondta, hogy miből válasszunk szerinte. Arról is beszéltünk, hogy mit várjunk az iskolától és mit ne, és akkor nem lesz csalódás sem nekünk, sem a gyerekeinknek. Nagyon tanulságos volt nekem egy szakember szájából hallani, hogy egyik iskola sem jó igazán, ha azt várjuk el, hogy a gyereket megtanítsa arra a tapasztalati tudásra, amire szüksége lesz. Az a gyerek dolga. Az meg az én dolgom, hogy elmondjam neki, hogy “az életnek tanul”, ezzel a poros közhellyel élve. De ezt nem is fejtegetem tovább, mert sok vélemény, sok család meg sok igény van, a lényeg, hogy mindenki találja meg a legjobbat maguk számára.

És még annyi minden van…barátok, akikért aggódunk, akikért a hétvégéket utazással töltjük, akikért imádkozunk…mostanában sok nehéz napon mentünk keresztül. Aztán valahogy mégis ezek a legszebb napok.

Tehát válaszolva a kérdésekre: Jól vagyunk, csak kissé sűrű most az élet. Velünk minden rendben, remélem, veletek is!

Alvás

Ha visszagondolok a kötődve nevelő éveimre, mindig eszembe jut az a gondolat, hogy talán mindent máshogy is csinálhattam volna, egy dolgot nem változtatnék meg sosem, ez pedig az együttalvás. Biztosan fura gondolat ez a gyerekszobás-kiságyas családoknak, de nem tehetek róla, én így érzem. Persze, együttalvás nélkül is fel lehet nőni, mint ahogyan anyatej nélkül is, de a családi ágy az valami olyasmi, amit véleményem szerint nem éri meg kihagyni.

Most, hogy a lánykáim nagy ovisok, és délután 3-kor megyek értük, még inkább felértékelődött számunkra az együtt töltött éjszaka. Tudom, sokan azt gondolják, hogy nem mindegy, hogy ki mellett zuhanunk az édes 8 órás öntudatlanságba? Hát, szerintem nem, és én az összebújós éjszakákat is nagyon klassz minőségi időnek érzem.

A 3 gyerek+ 2 felnőtt szunyának vannak előnyei és hátrányai is bőven.

Óriási előnye az összebújás. Általában a lányok szunyálnak az apjukkal, én pedig Petivel, aki nagyon komoly ábrázattal néz rám minden este, mintha csak az ő dolga lenne vigyázni az én jó álmomra és nem fordítva. Sári mellett aludni felér egy masszázzsal, és a nyirokkeringésnek is igen jót tesz, ahogy sűrű csipkedésekkel illeti a karunkat-nyakunkat. Ő így alszik el. Nóri minden este talp és hátmasszásban részesül, általában ezek valamelyikébe szunnyad bele. Ő már nem ébred fel éjjel, de Sári és Peti azért gyakran felkel. Ilyenkor körülnéznek, megkeresik a legközelebbi emberi végtagot és melléfekszenek. Aztán lehet aludni tovább. Ha rossz álom van, akkor rögtön ott vagyunk, hogy megvigasztaljuk az érintettet, illetve jókat derülünk az álmukban beszélt hülyeségeken.

Hátrányok. Hát, igen. Néha szívesen kilőném őket a Holdra 1-2 napra. Én nem vagyok egy nagy ölelgetős fajta, meg a testkontaktus sem az erősségem, a lányos-puszit adós rituálét is szívesen kihagyom, ha sikerül. Éppen ezért nekem 1-1 nehezebb, idegesítőbb, kiborulósabb napon igen nehéz még éjjel is szolgálatban lenni (ilyenkor még a gyereksimogatás is nehezemre esik). Ilyenkor G kisegít, én pedig kivonulhatok a szivacs szélére egy kicsit feltölteni az elemeket.

Sokszor nincs hely!!! Hiába alszunk egy 4×2 méteres szivacson, ha ott 3 gyerek kiterül keresztben (míg mi mondjuk leléptünk altatás után), akkor esélyünk sincs odaférni kényelmesen.

Sokszor fárasztó. Sokszor nehéz. Sokszor inkább nem csinálnám. De valahogy mégis olyan jó így, összebújva meg együtt. Még ha nem is tudnak egyedül elaludni hosszú ideig. Valami történik így, de nem tudom megfogalmazni. A legjobb dolgokat szerintem nem is lehet, mert olyan természetes, hogy nem is akar beszélni róla az ember. Mindig arról beszélünk a legtöbbet, amivel bajunk van, amivel meg nincs, az szóba se jön. Nálunk is ilyen az alvás, az altatás, az éjszakák. Van és kész, és jó.
(kép: Etsy)

Gyerekekről

Már nagyon régen írtam a gyerekekről. Nemsokára itt van Peti szülinapja, úgyhogy úgyis írtam volna la, de akkor most egy kicsi mindenkiről.

Peti

Peti a nyáron nagyot nőtt, már nem olyan kisbabás, inkább kiskölyök már. Szegénykém harmadik lévén már nem csodálkozunk rá különösebben, ha valami történik vele. Meglepően sokat beszél. Sári ennyi idősen alig mukkant még valamit, Peti nagyon sok mindent mond már. Szól, ha bekakilt, például. Ez nagyon hasznos dolog, főleg, hogy mivel 5 éve megszakítás nélkül pelenkázok, eléggé belefásultam a nemes ügybe. Már nem rajongok a pelenkázás mikéntjéért és hogyanjáért, alig várom, hogy megszabaduljunk tőlük…

Sokat ismételgeti, amit mondok neki. Például egyszer, mikor a hintába tettem, mondtam neki, hogy “Peti, koncentrálj!”, mert most nincs a játszón babahinta, hanem ez a műanyag lap két lánccal formátum van. Peti azóta a hintára mindig mondja, hogy “koncentál”, vagy valami hasonlót. Aztán Nórinak a mániája, hogy mindig két rágót kér egyszerre. Mindig szól, hogy “kettőt!” Peti ezt is átvette és képes használni minden általa megfelelőnek tartott helyzetre,

Játék

Nemrég voltak nálunk Miklós Árpiék, és a 2 lányuk (nagyjából egyidősek a mieinkkel) nagyon jól érezte magát nálunk, többek között azért is, mert nálunk “annyi játék van”. Mostanában pont azon gondolkodtam, hogy játék-ügyben mit kellene tenni, mert nem frissítjük a játékparkot, de közben meg fogalmam sincs, mi hiányzik, mert hogy igazából nem hiányzik semmi.

Falun nincs szinte semmi szobajáték a lányok babáin kívül. Egy csomó könyv. Télen levisszük a Duplo-t. Sokat rajzolnak a viaszkrétákkal, filccel, tollal, van a babáknak sok anyag (színes anyag és függönydarabok, nem babaruha). Az udvaron a járművek mellett van egy trambulin (ez nyári szerzemény, nagyon szeretik és tényleg rengeteget ugrálnak) és egy konyha, ahol minden van, ami kell egy jó kis kerti sarazáshoz 3 személynek. Petinek gyakorlatilag semmi játéka nincs, mert egyedül nem nagyon játszik még, van egy saját fűnyírókája, egy örökölt motorja és egy dömperje van, a dömperrel nem is foglalkozik. A füvet viszont rendszeresen nyírja.

Fiús anyukák help!

Tegnap egész jó nap lett volna…
Azt történt, hogy az elmúlt hetekben szerveződött itt nálunk egy ilyen spontán szerda esti vacsora-dolog. Nem sok ember, de azért mégis egy állandó társaság: Tamásék 2 kisiskolással, Hannah, Cili, Máté. Tegnap Judit is itt volt, mert írtam fel neki antibiotikumot, jó lenne őt is meghívni rendszeres tagnak. Délután főztem hagymalevest, sütöttem rozskenyeret hozzá és salátát is csináltam, minden jó irányba tartott.
Aztán Peti feladta. Szó szerint. Mire megírtam a receptet, úgy üvöltött, hogy el kellett vinnem a sárga szobába, ablak kinyit, babakocsiba be, és ott tologattam, így legalább percekre elhallgatott. Fogni ilyenkor már nem lehet, mert tekeri ki magát a karomból. Aztán persze elaludt, a kocsiban és fél órát szunyált, aztán folytatta tovább, míg az apja meg nem jött a fociból, akkor újra béke volt.
Hihetetlen, hogy mennyit képes elkeseredetten zokogni, látszólagos ok nélkül. Szeretgetjük, cipeljük, etetjük-itatjuk, hordozzuk, játszunk vele, labdázunk (azt nagyon szereti), de ha olyan kedve van, csak bőg rendületlenül.
Éjjel most már G-vel alszik, mert ha mellettem fekszik, akkor egész éjjel szopik. Így 2-szer szoptatom csak meg éjjel, ami számunkra óriási életminőség javulás (lesz, ha így marad).
Szóval a kérdésem fiús anyukákhoz: ez még normális? Néha elgondolkodom bizonyos autisztikus hajlamokon, mint például tegnap este is a sötétben keringve a babakocsival. Nem csoda, hogy az oltást nem akarom beadatni (még) neki…édes, aranyos, agyon van szeretgetve és babusgatva, de akkor meg mi van vele? Csak simán fiú, vagy mert 16 hónapos fiú, vagy mert harmadik gyerek? Vagy csak én vagyok kialvatlan? Vagy február vége van, és jobb dolgom sincs, mint nyavalyogni?
Csak őszintén, kommenteket várok, tele ötletekkel! 😀

Tegnap egyébként már csak félzombi voltam, egy üvegtálat törtem csak el (a jedi erőmmel, vagy mi, mert az üveg úgy pattant szét – tele salátával – hogy hozzá sem értem), és egy piroson száguldottam át este nyolckor a belvárosban. Ez az utóbbi napokhoz képest csúcsteljesítmény, és bár még mindig tele van üvegszilánkkal a konyha, elégedettebb vagyok, mint a hét elején.