Merjünk irányt váltani – augusztusban

No, csak ideülök, pedig most sem jó, de hát sosem jó. Macifül varrás után, cserkésztáborba készülés közepette, mindenhol bögrék, csajkák, egészségügyi nyilatkozatok, kakós csigák és kullancsriasztók között. Még tévét is nézek, csakis a TV Paprikát, a fura frizurájú nő egész jó beszélőkével kalácsot süt éppen. Én citromos vizet iszom és ülök a káosz tetején. Mint mindig.

Mindenkinek köszönöm, aki még mindig olvas, az elmúlt 8 hónap, az elmúlt 8 év ellenére is. Sokan kérdeztek engem emailben mindenféléről; rákos betegségről, pajzsmirigyről, étkezésről, teológiáról. Általában válaszolgatok, elnézést kérek attól, akinek elfelejtettem válaszolni. Elmarad, mert elfelejtem, kiúszik az inboxomból a levél a második oldalra és kész. Általában ezen múlik.

Ezt már régen le akartam írni…

…de épp ma reggel olvastam ilyesmikről, a reggeli csendességben, megjött az ihlet.

Mostanában el vagyok foglalva a jelenben való létezéssel, és a sok minden megtanult és elsajátított és hallott dolognak a gyakorlatba ültetésével. Arra gondoltam, hogy – számomra – az imádkozás is valami gyakorlatias dolog, valami kissé előrenyújtott és felfelé fordított tenyér, és nem a fejemben létrejövő gondolatsor hangos felsorolása.

Én kifejezetten fejnehéz vagyok, ezért nekem aztán nehezen megy kiszállni a fejemből! Ráadásul eddig a vallás sem rugdosott ki ebből az állapotból. A spiritualitást a fejben csináljuk, pedig így nem működik. Emlékszem, az imaórákon a halálba untam magam mindig. Nekem ez nem ment soha. Soha. És most már nem is akarok úgy csinálni, mintha.