Drágáim!
Itt anyátok.
Nos, akkor kezdjük. Ez az első rész egy végtelen hosszúságú sorozatból, mely elmeséli nektek, hogy az én szemszögemből hogy néz ki „a” minden. Még nem tudom, meddig tart ez a történet és azt sem, jó lesz-e egyáltalán? Egy biztos, illetve két dolog biztos.
Az egyik, hogy az hajt, azért mentem/megyek ekkorát, mert arra vágyom, hogy értelme legyen ennek a létezésnek. Nem elégszem meg azzal, hogy „mások elmondása szerint”… És ez most nem az agyammal felfogható dolgokra szorítkozik csak: érteni, érezni akarom, hogy így van, vagy legalább valószínű, hogy így ez talán igaz. Ez már jó.
A másik: azt hiszem, én arra születtem, hogy elmagyarázzak dolgokat az embereknek. Ezt persze tudjátok, hiszen mindent, ami a suliban nem volt világos, én magyaráztam el itthon, és úgy értelme lett. Szeretem is ezt csinálni, és szerintem jól is csinálom. Hátha jó lesz nektek ez valamire, hátha nem kell végigagyalni nektek is. Vagy végig lelkizni, hogy ne csak az elme irányába menjek…bár ez a mai első rész leginkább egy Agymenők epizódra fog hasonlítani.
Először egy fogalom tisztázása jön, ez pedig a heurisztika. A jó öreg wikipédia szerint a heurisztika az igazságok módszeres fölfedezésének művészete, az a folyamat, amelynek során nem szigorúan szabatos logikai következtetéssel jutunk el a premisszáktól a konklúzióig, ám az eredmény (reméljük) így is helyes lesz. Másképpen: az egyértelmű algoritmusok helyett próbálkozásokkal, korábban megszerzett tapasztalatok felhasználásával működő feladatmegoldási módszer.
Ez lesz a módszerünk. Ugyanis, ha fejtegetünk valamit, fontos a módszer helyes kiválasztása, sőt, megnevezése. Mivel a célkitűzésünk, hogy megértsük, mi zajlik itt egyáltalán, és ehhez a tapasztalati út, a próbálkozásokkal, innen is-onnan is megnézve a „leányzó fekvését” út lesz a legalkalmasabb.
Az embereket, mindig is érdekelte, hogy miért vannak egyáltalán. Honnan jöttünk? Kitől származunk? A talpunk alatt miért van föld, miért süt a nap….a kérdések végtelenek. Szóval, amióta van ember, azóta ötletek is vannak, az emberi tudatot egy szüntelenül kísértő dilemmáról van szó. Engem is kísért és titeket is fog.
1.Hogy lett a semmiből valami?
A Tudomány (a nagybetűs köznév) is erre keresi a választ végső soron, mégpedig a Sheldonok, az elméleti fizikusok kezdték ezt el. Vagy legalábbis ők vannak a tövénél.
Az alapvetés, talán mondhatom, hogy közös egyetértésben minden tudományos és nagy vallásos koncepcióval (oké, a kreacionistákkal nem, de hülyeségekkel nem foglalkozunk) a következő (és mostantól elképzeljük az elképzelhetetlent): van valami „kezdeti” egy pont (ami valójában nincs is, de valami folytán mégis van, matekban csak a körző hegye, melyre végtelen mennyiségű egyenes állítható, de mégicsak egy pont, na!), ami kirobbantotta magát, és így a semmiből egyszer csak valami lett, egy pontból széjjel kezdett szóródni ez a valami, ami energia (ide most az egész relativitáselmélet kellene, de ezt most heurisztikusan ugorjuk, kedveseim), ahogy szóródott, távolodott, egyre hidegebb, tömörebb, sűrűbb lett és egyre mechanikusabb. Egyszer csak valamivé vált a semmi.
2. A valami már megjeleníthető, s az ember, mióta eszét tudja, próbálja is körbeírni.
Így jött Platón, majd sok sok mindenki (tudom, uncsi, most megleszünk nélkülük).
Aztán jött Einstein: az energia és az anyag végre összekapcsolódott (ezt úgy kell érteni, hogy rájöttünk, hogy mindig is egy és ugyanaz volt, csak más megjelenési formában).
Aztán jött Valentine Tomberg (II. János Pál nagyon kedvelte a metafizikáját), és Teihard de Chardin, és ők tovább szőtték egységbe a fonalat: az anyag (tehát a szék, amin ülök) kondenzált, összesűrűsödött energia, a fizikai energia összesűrűsödött, kondenzált pszichés energia (ez most nagy összefoglalója az érzelmeknek és érzeteknek, talán a léleknek is, de ez nem biztos), a pszichés energia pedig a tiszta tudat (valószínűleg ez előbb említett pontnak felel meg) kondenzációja.
Honnan tudhatjuk tapasztalatból, hogy ez igaz? Nem könnyű, de a bennünk zajló átmeneteket megtapasztalhatjuk, figyeljetek!
Például: a szeretet is energia. Erőhatás, van iránya, van nagysága is, sőt, a hatása eget rengető, a hiánya is döbbenetes. Dolgozunk vele, tehát munka munka is, mert energiaváltozás következik be a szeretet hatására. Tehát illik rá a fizikából kipusk megtanult sok definíció. A figyelem ugyancsak energia. Az ima is az, csak azt nem értjük. Még. De „elvileg” képes kimetetet megváltoztatni, ebben sokan hisznek.
Nézzünk még egy definíciót, hátha még nem unjátok.
Wikipédia barátunk azt mondja: Az energia a fizikában a testek egy tulajdonsága, amely átalakítható különböző megjelenési formákba és átadható a testek között a négy alapvető kölcsönhatás által, de amely soha nem jöhet újonnan létre és nem semmisülhet meg. Bingó!
A négy alapvető kölcsönhatást nem részletezném, mert nem az a célom, hogy halálra untassalak benneteket. A lényeg: a tudomány már összefésülte a relativitás elméletet (ami az univerzumot képes leírni, jellemezni és kialakulását elmagyarázni) a kvantumelmélettel (ami, ugyanez, csak befelé, a láthatatlan apró mikrokozmosz felé), minden összhangban van, kivéve a gravitáció-kvantumtér viszonyát, ez még nincs meg. Elérhető oktatófilm a témában a Hangya című Marvel trilógia, hehe. Ez itt a TOE: The Theory of Everything. Tessék utánaguglizni.
Szóval eddig min töprengtünk?
1. A semmiből hogy lett valami
2. Mi az, hogy valami és milyen megjelenési formái vannak
3. Hogy köthető össze a semmi a pszichés jellegű és fizikai jellegű energiákkal egy harmonikus egységben.
Oké, most jön a következő, a mai napra utolsó lépés, és mindjárt végzünk is. Még pár perc.
A pszichés energia jellemzője, hogy negentrópikus is tud lenni. Tudom, hogy utáltok most, de máris elmagyarázom, nagyon egyszerű. Az entrópia azt jelenti, hogy minden a rendezetlenség felé halad. Mint a szobáitok, ahol az entrópia napról napra tetten érthető (Sárinál még fura szag is van). Emlékeztek a Schrödingeres mémekre? Na, ezt a teóriát ő írta le. A negentrópia egy pont ellentétes irányú erő, jelen esetben a takarítás, rendrakás a jó szinoníma.
Negentrópia az élet kialakulása is, hiszen a szénatomokból (többek között) kialakuló vegyületek magasan szervezett struktúrákba formálódtak. Az evolúció is negentrópia. Szóval a pszichés energia építeni tud, ellentétesen is tud hatni, a rendezettség felé is tud menni. A termodinamika 2. törvénye nem hat rá. Baromi jó, nem? Ha az ember tud például szeretni, akkor képes olyan energiát kifejteni, ami ellentétes a termodinamika törvényeivel. A széjjelrendeződő, lassan táguló entropikus univerzumot képes rendezettebbé tenni. Ennek még lesz jelentősége, mert – nem akarok szpojlerezni – de az embernek valójában ez a feladata, rendeltetése, célja, küldetése, értelme. Nem hinném, hogy az Isten országában énekelnek, meg körmöt reszelnek… De erről majd később.
Néhány vallás ezért nem hisz az evolúcióban, sőt, abban sem, hogy az ember bármi negentrópikusra képes a saját jogán (lásd kálvinizmus, helyettes áldozat, eleve elrendelés tanai), e tanok szerint csak Isten képes a negentrópiára. Fentiekből következtethetjük, hogy Isten nem adhatta parancsba, hogy imádkozzatok szüntelenül (értsd: fejts ki szüntelen negentropikus hatást, mert képes vagy rá), miközben azt mondta: csak az én kegyelmem által, nélkülem semmit sem tehettek (értsd: negentrópia csak nálam van, nálad nincs). Valamit félreértelmeztünk. Méghogy a vallásokra nem volt hatással a tudományos világnézet, ohh dehogynem! Sőt.
És van egy jó hírem is: fenti feloldhatatlan ellentmondások kapcsán, az első kérdésre válaszokat keresvén, a protestantizmust nem kell többet abajgatni. Ott nem lesz válasz, legalább is a számunkra. Nem ment át a rostán, saját ellentmondásaiba keveredett. Nem kap rózsát, sajnos.
Köszönöm a figyelmet, pihenjetek, a következő rész címe: A világok térképe.
Remélem, már lapoztok is!