Peti

Nem halogathatom tovább ezt az írást, mert egyre többen kérdezik, hogy Peti várja-e már a sulit, ugye, megy, és hasonlók.
Nos, nem megy iskolába szeptemberben.
Az arcokon meg megértő sajnálat, zavar, mindenki azon gondolkodik ilyenkor, hogy jaj, vajon mibe lépett?! Októberben lesz hét éves.

Már az “elején” tudtam, hogy Peti valami különleges kis izé jövevény lesz, kiváltképp azért, mert olyan ciklusidőben fogant, ahol nem lehet, nem logikus, nem valóságos. Oké, szoptattam épp a 10 hónapos Középsőt, de akkor is. A terhesség fárasztó volt, ott volt egy 1 éves és egy 2,5 éves, egyik sem járt intézménybe (egyébként ez jól meg is látszik rajtuk, a Nagy 4 éves koráig itthon voltak együtt folyamatosan és mindössze másfél év van mindenki között: nagyon közel állnak egymáshoz időben is, lelkileg is).

Pontosan nem tudom, minek köszönhetően Peti a 36. héten érkezett meg. Itthon elcsordogált a magzatvíz, de mivel a lányokat is a 38. héten szültem (rövidebben gesztálok, mint az átlag, hihi), annyira nem voltam megijedve, szépen meg is született, az első komoly fájástól számítva kb. másfél órán belül, némely sérüléseket okozva nekem, meg magának is, de az övé nem volt említésre méltó. Az enyéimmel sokáig bajlódtam.

Aztán persze nőtt, mint a többiek, s nem is volt vele semmi gond, mindent pont időben csinált, mászott, ült járt, 2 éves koráig szoptattam, jól kötődött, 6-7 hónapig a szinte a hátamon élt a kendőben. Későn kezdett el beszélni, de sokat karattyolt, amit 3 éves koráig nem is értettünk rendesen, persze aztán egyre érthetőbb lett, mindenesetre az általa alkotott szavak azóta is részét képezik a családi szókincsnek (melyet egyébként Sári a mai napig gazdagít új és új magyar szavakkal, amelyek eleddig sosem léteztek).

Az oviban derült fény az első jelre: nem bírja a tömeget, kis létszámú szituációban jól elvan, de ha sokan vannak, akkor szorong, vagy éppen túl aktív lesz, nem tud figyelni, sőt, agresszívvé is válik. Oké. Próbáltunk valamit kezdeni evvel az információval, de hát mit kezdjünk? Itthon ez nem jött elő, játszótéren sem, ha tömegben voltunk akkor Peti visszaült az ölembe és “megfigyelt”. Az oviban meg nem voltam ott.

Peti 2
Huszárosan.

Párhuzamosan ezzel itthon elkezdtünk felfigyelni arra, hogy igazi “élménykereső”: ha épp nem történik semmi, akkor Peti ebben mindig segített rajtunk és önmagán. Bátor, nem fél semmitől (ha mellette vagyunk), mintha mindig keresne valamit, ami lefoglalja, újat, sokszor vakmerőt. Ha épp “nincs semmi”, akkor nagyon fárasztó a környezetének, viszont kreatív (ez fontos) feladattal lefoglalva órákig elvan magában. Ez most, majdnem 7 éves korára odáig fejlődött, hogy egyre inkább megtalálja magának ezt a bizonyos kreatív tevékenységet. Általában alkot valamit és ha játszik, az is inkább alkotó, teremtő jellegű, mindig tervez, épít, most már (végre) rajzol is. Mindent szétszed és összerak újból, máshogy, mittudomén. Ez is nagyon jellemző rá.

Emellett nagyon érzékeny, szociálisan is, kedves, előzékeny, nagyon bújós, nagyon szeretgetős, de az ízekre is érzékeny, nagyon válogatós a kajában, színek szerint (!) is kiválasztja, hogy épp mit eszik meg és mit nem. Az erős, hirtelen hangok, mozdulatok nagyon zavarják, sokáig nem értettük, hogy miért bújik el egy nap százszor. Mint kiderült, pont ugyanezért van, hogy nem tud különbséget tenni fontos és nem fontos között; minden probléma egyformán óriási, sokszor veszik el a részletekben és segítség nélkül nehezen evickél ki belőle. Ilyenkor segíteni kell neki, de ebben is sokat fejlődött.

Nagyon hálás vagyok az óvónéniknek és a nevelési tanácsadónak, amiért segítettek nekünk kibogozni a szálakat Peti kapcsán. Sok mindent megértettünk, összeraktuk a kirakóst és ők segítettek a hiányzó darabokkal kiegészíteni a képet. Egy anyukával is kapcsolatba kerültem a történetünk kapcsán, aki hasonló fiút nevel, tőle felbecsülhetetlen értékű tanácsokat kaptam, amik mind működni látszanak.

A kép tehát a következő: nem, nincs diagnózis, nincsenek tünetek, nincsenek hibák és nincs terápia, illetve, mindegyik van, de nem ez a lényeg, nem skatulyát akarok és nem instant megoldást. Peti egy olyan kiskölyök, aki kicsit máshogy dolgozza fel a bejövő információkat és figyelemzavaros, ami valami olyasmit jelent, hogy mivel az agyműködése nem automatikusan irányítja a figyelmét egy dologra, ezért ő egyszerre többre figyel, ami miatt az éppen előtte lévő feladat pont annyira fontosnak tűnik, mint a kettővel arrébb lévő, s ő random, ugyanolyan valószínűséggel választja ki valamelyiket.
Ehhez még hozzájárul az, hogy mivel egy nem szorongó környezetből jön, ezt ki is éli. Sok hasonló kreatív gyerek az otthoni elvárásoknak megfelelni akarván szépen illeszkedik, s meg sem látszik rajta ez a zavar különösebben.

Peti 3
Valami Boba Fett izé (Star Wars). A lányoknak is adott feladatot, ők csinálták a lángcsóvákat.

Az intelligenciáját és iskolaérettségét mérő teszteken is ennek megfelelően teljesített: nincs meg az iskolához szükséges monotóniatűrése (értsd: a díszítősor jellegű feladatokat megnézte és közölte, hogy ahhoz nincs kedve, el sem kezdte megcsinálni), az iskolához ez kell, emellett kell a konvergens gondolkodás is, ami nála még mindig nem érett meg annyira, hogy napi pár órát egy helyben üljön és olyasmivel foglalkozzon, ami feltehetően nem kirobbanóan érdekli.
Természetesen amikor egyszerre több dologra kell figyelni, integrálni, együtt látni dolgokat, meglátni összefüggéseket, akkor a korosztályát megelőzve teljesít. Feltehetően majd valami ilyen területen fog kiteljesedni felnőtt korában.

Ha túléli a “rendszert”. Az ilyen gyerekek nem nagyon élik túl a rendszert, de talán megoldjuk. Én bizakodom. Az ilyen kisgyereknek elsősorban átlátható biztonság kell, amiben nyugodtan kibontakozhat. Remélem, ez meglesz. Az oviban ez messzemenően megvan, örökre hálás leszek nekik. Az idén különleges felkészítőre járhat majd, ami segít neki beilleszkedni, megtanulni monotóniát tűrni, ötleteket rangsorolni, választani fontos és nem fontos között.

Majd mesélek még.

 

6 Hozzászólások

  1. Noémisays:

    Olyan jó olvasni, Liv, hogy milyen bölcsen terelgetitek a gyerekeiteket. Ahogy külön-külön mennyire jól ismeritek őket, szükségeiket, erősségeiket és erre a legjobban reagáltok. Biztos Peti is beérik majd a sulira. Régebben nagyon sokat foglalkoztál az otthontanítással, ezt elvetetted végül?

  2. livsays:

    Tényleg sok ismerősünk oktat otthon és nagyon örülök, hogy nekik bejön. Én ma már ezt el sem tudnám képzelni, s azt gondolom, hogy inkább a félelem meg az előítéleteim vezettek akkoriban, mikor ezt fontolgattam, nekünk ez nagyon nem jönne be. Meg hát mindketten dolgozunk és dolgozni is szeretnénk, mert szeretjük, amit csinálunk.
    Emellett nem is tenne jót neki, ha nem járna közösségbe, nem akarom elszigetelni, szeretném, ha annak találná meg a módját, hogy tud beilleszkedni a gyerekpopulációba anélkül, hogy önmagát feladná.

  3. Zsuzsisays:

    Liv, az én fiam detto. Kajánál az állag sokáig nem volt mindegy, a langyos számára ehetetlenül forró ill mostt 11 évesen már nem üvölt a hajvágásnál. Először szenzorosnak később adhd-nak diagnosztizálva. Az iskola igen, sokat rontott, állandó rapportra hívtak, rengeteg síráson, kétségbeesésen vagyunk túl. Nem képes a ma iskolája az ilyen gyerekeket kezelni. Most az ötödik osztályt spec suliban kezdi M, és végre várja, ott nem baj, hogy nem hajlandó/tud kocka lenni. De az elmúlt sulis éveket még nem tudom, hogyan rakjuk helyre 🙁

  4. mesisays:

    Liv, Peti mázlista, hogy nem kell még suliba mennie. Tessék örülni, hogy egy szuper szakember lesz belőle majd a végén, bár az iskolás évek nem lesznek hajde szuperek, de a szakközépiskolai szakmai tantárgyakból vagy a mernok kepzesen már a legjobb lesz. Legalábbis a leirtak alapján egy rokongyerekre hasonlít, akinek dislexia, disgrafia, de alt iskolában remekül megélt az órán elhangzottakbol. Szakmát az apja hobbija alapján választott, és nagyon szerez dolgozni egy külföldi autós cégnél.

  5. Girasays:

    Ha esetleg még nem olvastad: Elaine N. Aron: Szuperérzékeny gyerekek – szerintem ez nektek is szól 🙂

  6. livsays:

    Sziasztok, köszönöm a kommenteket. Gira, köszi a könyvet, ez feltehetően nagyon jó lesz nekünk.
    Mesi, simán lehet, hogy így lesz, köszi. 🙂 Legózni nagyon szeret…bár szerintem pont a legó az, amit minden gyerek szeret, nem csak a nagyon alkotó-“szakember” fajták. 🙂

Szólj hozzá

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelező kitölteni a *-al jelölt mezőket.