Mit együnk? A tej és a bélflóra

Csalódást kell okoznom: fogalmam sincs, igyunk-e tejet vagy sem (mi isszuk)? Szendi Gábor és a paleo szerint mérgező, egy ortodox paleós még a sajt közelébe sem menne. Norbi sovány tejet itat velünk. A vegánok szerint röhej, hogy tejet iszunk, mert az ember az egyetlen, aki más faj gyerekei elől elissza az anyatejet. Mert hogy a dobozos tej is anyatej végső soron, boci néni teje.
Nem tudom, ki olvasta anno a Testkontroll című könyvet, na a legnagyobb hülyeségek a tejről abban vannak! A Diamond házaspár szerint a tejben lévő kazein nagy csomókká áll össze a gyomorban, ezt pedig csak a boci 4 üregű gyomra tudja megemészteni. Persze, ez nem igaz, egy valamit magára adó, már nem szondán táplált korababa is vígan emészti a kazeint a pingpong labda-méretű gyomrában. A bocinak azért van akkora gyomra, mert cellulózból nyeri a kalóriaszükségletét, azt meg csak így lehet megemészteni.

Kontra

A tejet sok mindenért okolják. Leginkább a felső légúti fertőzésekért, mert nyálkaképző és a nyálkában üdülnek a baktéruimok.  Az autizmust is okozhat a tej, mert a tejet szereti egy ammóniatermelő baktériumtörzs, és a sok ammónia autizmust okoz. Aztán valamilyen módon cukorbetegséget is okozhat. Skandináviában minden étkezéshez tejet isznak, és a mellrák előfordulása ott 5-ször nagyobb. Ezt mondjuk nem a tejnek tulajdonítják a kutatók, hanem annak, hogy a tehenek hormonokat kapnak és rovarirtószerrel kezelt füvet legelnek. Van még az A1 tehén és az A2 tehén, akit érdekel, írja be a keresőbe, hogy mérgező tej és estig lesz olvasnivaló. Aztán mindenki döntsön, hogy mit “hisz el” és mit nem, mert azt gondolom, hogy már megint hitkérdésnél vagyunk.

Pro?

Kezdjük az elején. A gyerek, ha minden jól megy, anyatejet eszik fél évig, miután megszületett. Az anyatej egyetlen baktériumtörzs szaporodását “engedi”: a Bifidobacteria törzset. Ez van az Activiában is, ha jól tudom. Ha a gyermekünk nem kap tápszert (remélhetőleg), akkor szép, egyenletes “joghurtkészítőként” üzemel 6 hónapig. Fenn bemegy a tej, és lenn kijön a joghurt. Persze, sárga, mert epe is van a világon, de ha nem lenne, akkor szép fehér Activia jönne a gyerekből, kis túlzással. Ha a gyerekünk tápos, akkor eleve a felnőtt bélflórával kezd, ami nem túl jó dolog. A felnőtt flóra ugyanis igényes, sokat eszik, sok tápanyagot megeszik a gyerek elől. Ha csak a Bifidobacteria van jelen, akkor a tápanyag a gyerekbe vándorol. Azt is kimutatták az okos emberek, hogy az anyatejes, de tápszerrel pótolt (tehát felnőtt flórájú) csecsemő bélflórája az anyatej immunglobulinjait jól megemésztette, az anyai immunitás nem működik, mert nem tud. Na, ezért nem kellene tápszert adni a gyerekeknek a kórházban.

Tej

A pasztőrözetlen tejben (házitej, nyers tej) van egy remek anyag, ez a laktoferrin, ami antibakteriális és antivirális anyag, és emellett az immunrendszerre is jó hatással van, rákmegelőzőnek is bizonyult. Én ezért itatom a gyerekeimmel a nyers tejet. A laktoferrin jó anyag.  Akinek van rá pénze, vegyen kolosztrum tablettát, akkor nem kell nyers tejet inni (én biztosan veszek, ha egyszer megengedhetjük magunknak). Jelenleg a 160 Forintos házitejjel visszük be ezt a remek anyagot.

Joghurt, kefir

Gondolom, akkor egyértelmű, hogy az élő baktériumokat tartalmazó tejtermékek nagyon jót tesznek a bélflóránknak. Ezek a probiotikumok. Persze, aki nem akar joghurtot enni, az vegyen Protexint, de az is nagyon drága, akárcsak a kolosztrum tabletta. A joghurt kézenfekvőbb. A házi joghurt még jobb, az nem pasztőrözött, és nem utólag bepótolják, hanem eleve benne van a sokféle Bifido-val kezdődő törzs.

Tejsavópor és laktóz

Leírom a legutóbbi találmányomat, én úgy érzem, nagyot alkottam (persze, nem az én fejemből pattantak ki a részletek…). Lehet kapni bioboltokban az édes tejsavópor nevű fehér port. Ez nagyon finom, édes (laktóz), és laktoferrin is található benne, persze az egyéb hasznos albuminok és globulinok is benne vannak (fagyasztva szárítják, vagy mi, nem hőkezelik, így minden hőérzékeny fehérje benne marad). Olcsó. Nálunk mindig van itthon, ezzel turbózom a gyerekeknek a tejet. Megy ám itthon a kuruzslás…

Azt olvastam, hogy az édes tejsavóport arra is használják, hogy a káros bélflórát helyreállítsák vele. Aki küzd allergiával, aszthmával, laktóz-intoleranciával (micsoda beszédes kór, nincs bélflóra, aki megeméssze a tejcukrot), immunbetegségekkel, ekcémával, annak érdemes ezt kipróbálni: reggelire turmix tejsavóporral dúsítva, cukor nélkül, egy kis prebiotikummal (a prebiotikum emészthető rostot jelent, a jó bacik szeretik. Lehet venni is jó drágán, de elárulom a titkot: alma. Naponta egy reggel a turmixban). A tejsavópor ugyanis nagyjából megemésztődik, mire leér a vastagbélbe a béltartalom, oda már nem jut, és ezzel a káros bélflórát kicsit megéhezteti (értsd: éhen halnak). Ha mindjárt pótoljuk is az éhenhalókat (ami súlyos puffadásos, büdi-pukizós esetekben akár Klebsiella is lehet, mindegy, csúnya bacik ezek), mondjuk egy jó kis élőflórás joghurttal, máris gyógyulunk. Ez mondjuk reggeli. Az ebédet kihagyjuk. A vacsora pedig legyen valami szénhidrátszegény kaja, cukrot felejtsük el. Másnap reggel, turmix, stb. Szuper kúra.

Én most már 2 hónapja ezt reggelizem: 2-3 dl joghurt (a bolti is jó, csak legyen probiotikus, sőt, a Millinek van probiotikus kaukázusi kefirje is), 1 alma, egy csipet fahéj, 1 púpos evőkanál édes tejsavópor, turmixolni, meginni. Szuper finom, és nagyon hatásos. Nekem minden puffadásos panaszom megszűnt, ráadásul az ember vécére járása is teljesen rendszeressé válik. Szóval ne a rosttablettát szedjétek, mert azon vígan élnek a káros bacik!  Hadd nőjön a jóféle!

Bélflóra

A paleolit diéta egyik érvágása lesz hosszú távon, hogy a bélflórát le fogja építeni. A savanyított, erjesztett tejtermékek szükségesek (bár nem elégségesek), hogy a jó bacikat odabenn-odalenn utánpótoljuk. Szerintem a probiotikumok szedése nagyon drága, ráadásul a legjobb fajtában is 7-8 (talán a Protexin Restore-ben 14) féle törzs van. A kutatók most ott tartanak, hogy 500 féle jó baktériumfélét izoláltak a bélből. De akkor ezekkel mi legyen, ezeket honnan állítsuk helyre?

Erre jelenleg a tudósok azt ajánlják: együnk mosatlan zöldséget. Oké, ne sárosat, de elég csak nagyjából megtisztítani. És persze ellenőrzött helyről. Például a saját kertből. Én odáig mentem a kísérletezésben, hogy elrágcsáltam a lehámozott répa héját, ne vesszen már kárba, sőt, földet is ettem, mikor láttam Petit falatozni belőle a kertben. Nem lett semmi bajunk, de most már biztos vagyok benne, hogy a gyerekek nem puszta szórakozásból eszik ki a cserépből a jó tőzeges virágföldet sem!

Én azt mondom: vigyázzunk a bélflóránkra! Egyre több helyről olvasom, hogy az egészséges flóra helyreállítása milyen kulcsfontosságú dolog! Sajnos a helyreállításról beszélünk, mert a sok tápon felnőtt felnőtt (én is az vagyok ám), a túlzásba vitt higiénia, az agyonmosott (fertőtlenített) zöldségek és gyümölcsök elvékonyítják a bélflóránkat és fogékonnyá tesznek minket nem csak a fertőző betegségekre, hanem az autoimmun folyamatokra is. Rákra is talán? Ez még a jövő zenéje. Majd szép lassan ez is kiderül.

Addig is egy jó recept, ha valaki olcsón akar egy kis otthoni immunturbózást:

1. Ha laktóz intoleráns vagy, akkor 3 hét joghurt evés és lassan lassan tejet el kell kezdeni inni. 3 hét múlva kutya bajod.

2. Fenti turmix, vagy ha megengedheted magadnak, kolosztrum tabletta, és egy jófajta probiotikum szedése. Mellette napi 1 alma (pektin) és sok póréhagyma (inulin) fogyasztása, ami az emészthető rost (prebiotikum), ezen a jó bacik el tudnak kezdeni nőni.

3. Sokféle zöldség megbízható helyről, csak nagyjából megtisztítva, ez nagyon sokat számít, ez adja a változatos flórát.

4. Ezzel párhuzamosan én csökkenteném a szénhidrátfogyasztást és a növényi olajokat teljesen elhagynám. Ezek gyulladáskeltők és ráadásul a cukron sok olyan baci és más is (pl. a Candida) él, ami nélkül sokkal jobb lesz nekünk.

5. Sok fűszer: friss gyömbér, fahéj, fekete bors és kurkuma használata. Ezekről bővebben a következő posztban.

Forrás 1, Forrás 2

Nyálkás utóirat

Még egy szó a nyálkás tejről: Szerintem az egész csak a rossz hőkezelés következménye. Én nyers tejből altatom a joghurtot itthon. Saját joghurtból egy jégkockatartóba fagyasztottam le kis kockákat, ezeket olvasztom fel, és oltom vissza mindig a következő adagokat. Egyszer kifogytam kockákból és egy lejárat közeli Activiát használtam. Másnapra a joghurt nyúlott, mint a veszedelem, az ízével semmi gond nem volt. A savó tömény nyálka volt, de mondom, semmi ízváltozás.

Következő eset: saját gyártmánnyal altattam, de mikor bejöttek a hidegek, mindig nyálkás lett az altatott joghurt. Ízre tökéletes. Akkor olvastam utána egy profi oldalon, hogy bizony, kell egy bizonyos hőmérséklet (42 fok pontosan), hogy a nyálkaképző baktériumok ne költözzenek be a joghurtba. Mindent sterilizáltam és azóta vízfürdővel dolgozom, megint minden rendben. Véleményem szerint a jól hőkezelt tej és tejtermék nem nyákképző, de a “nyálkás”, illetve amelyikben már ott lakik a nyákképző kolónia, az igen. De ez csak az én vad gondolatfolyamom, lehet, hogy totál nincs igazam. Mindenesetre egyszer valaki kérdezte, hogyan gyógyítanám az aszthmás gyereket? Most, ezek után azt mondanám: megpróbálnám a saját készítésű tejtermékkel a fenti 5 pontot. Hátha bejön. De ez nem orvosi tanács, sajnos, semmi bizonyítékom nincs rá, hogy működik, de ha lenne itthon aszthmás gyerek, tuti tennék egy próbát. Fene se tudja, hátha működne, bár ez még nekem is durva gondolatnak tűnik. Enyhébb (és drágább) alternatív terápia (ez is önkísérlet): itt.

123 Hozzászólások

  1. mynonasays:

    Azt hiszem, ezt el is kezdem. Éreztem én, hogy nincs a tejjel semmi baj. 🙂

  2. mynonasays:

    Mi ez a nyálkás dolog? Még nem találkoztam vele… Én eddig csak a Cserpes tejet altattam, az pasztőrözött, nem lett nyálkás, vagy apukám régen a zacskós tejet altatta, az sem, a nagyanyám meg a nyers tejet, de az sem. De nálunk az altatás csak a tej elfelejtése volt kis időre… semmit nem használtunk hozzá.

  3. kata.msays:

    Hú de izgi ez a tejsavós kúra, lehet, hogy kipróbálom. Először magamon, aztán jöhetnek a csajok is 😉 Amitől kicsit félek, hogy míg a bacik éheznek én nem fogok? ;)Gyerekeknek is így csinálod? Joghurt, meg turmix? Vagy csak a házitej?

  4. A gyerekeknek inkább a tej, mert azt jobban szeretik. Sajnos a joghurt még mindig a Danone a fejükben, azt meg nem veszek. Peti az egyetlen, aki megeszi a natúr joghurtot házilekvárral.

    Kata, ha éhes vagy, egyél, szerintem haszna mindenképp lesz a reggeli helyett turmixnak. Azért jó egy kis böjt-szerűséggel párosítani, mert így tudja igazán a a bélflórát átformálni, de aztán ki tudja? Egy próbát megér.

    Érdemes a joghurt-alma kombinációt a gyerekeknek is kipróbálni, nálunk a szívószál már áttört egy-két áttörhetetlen falat, hehe.

  5. PMZsusays:

    Hú, Lili, köszi, már nagyon vártam ezt a posztot! Nagyon szeretem a tejet (főleg a házit), nehezen mondanék le róla… Amiről még érdekelne a véleményed, az a magtej-témakör, szójatej, zabtej, rizstej… Ezekről mit gondolsz?

  6. eng3em mindez azert lep meg nagyon, mert a legeslegujabb hozzataplalasi ajanlas negy honapos kortol javasolja elkezdeni az egyebeket, glutent mielobb bevezetve. akik irjak ezeket az ajanlasokat, azok kik, es miert nem ertenek a dolgukhoz???????? mert azert van par dolog, aminem tunik hitkerdesnek…

  7. Zsu a magtej drága és felesleges szerintem. OLyan hülyeség, amin ki tudok akadni simán.

    psz, tudom, és nem értem én sem. Fogalmam sincs.

    • verosays:

      Én olvastam a Testkontrollt, jajjaj, volt egy idétlen stílusa is :DDD

      Liv,
      Az hogy lehet, hogy a (csak) anyatejes gyerekeket kiüti az anya által fogyasztott tej? Ez valami félreértés akkor? Naálunk mindenki algériás, sőt egyesek aszthmásak is, ki fogom próbálni a kúrát, ha rá tudom venni őket…

  8. verosays:

    Ja, és azon vagyok, hogy teljesen kiiktassam a szénhidrátokat (egyelőre magamnál) és fogytam! 🙂
    Még valamit szerettem volna kérdezni..a nyírfacukorról mit gondolsz?

  9. verosays:

    Ez http://www.gaps.me/preview/ is tök érdekes, bár még nem volt időm az egészet végigolvasni…

  10. Vero, igen, ez tök fontos, a tejtermék, amit anyu eszik kiütheti az anyatejes babát. Nem is a tej maga, hanem a tejben lévő sziálsav, ami ellen valahogy ellenanyag képződik…elfelejtettem a pontos mechanizmust, de igen, van ilyen és jobb is a tejtermékeket kerülni a szoptatósoknak az első hónapokban. A kólika általában javul ilyenkor.

    Meg kell próbálni mindent, legfeljebb nem hat, de legalább a mellékhatások kiszámíthatók.

    Erről a GAPS-ról olvastam egy csomót a nyáron!!! Nagyon érdekes, ha lesz pénzem, megveszem ezt a könyvet a gyűjteménybe, az biztos.

    • verosays:

      GAPS :))))

      Anyatej/tej: Csak mert én anno kénytelen voltam zabtejen (vagy riz, már nem emlékszem) élni amíg szoptattam, mert tej nélkül nem megy 😀
      Azért alig vártam hogy ne kelljen annyira nem volt élmény és jó drága is…

      Nyírfacukor: finom is! Drága, hát igen, de betegnek lenni még drágább, nem? Pedig a cukor a legelső amit kiiktattam, próbálkoztam mindennel, de legtöbb rossz ízű éspervagy egészségtelen volt.
      A nyírfacukor finom és tényleg nem lehet vele keleszteni, kipróbáltam!

  11. Nyírfacukor: állítólag csodaszer! 🙂 Volt már itthon, szerettük, de nagyon drága. A magyar paleo-kultúra használja bőséggel.

    • Annasays:

      Nem tudod véletletnül, mi az a nyírfacukor angolul? Csak nem a xylitol?

  12. verosays:

    (Na, ez a válaszolós gomb nem lesz jó, összeömlesztettem mindent 🙁 )

  13. Girasays:

    Amikor tanyára költöztünk, brutálisan romlottak a gyerekek higiéniás körülményei. Legeltek a kertből, mosatlan kézzel földről ették a leejtett almát. Amikor a legkisebbem mászni kezdett, az volt igazán fincsi látvány… még birkaszart is szedtem ki a szájából. Megmondom őszintén, sápadoztam és egyáltalán nem gondoltam, hogy ez így nagyon frankó lenne. DE! A szeptemberi óvodakezdés előtti másfél évben az ég világon semmilyen betegségük nem volt… még egy icipici orrfolyás sem. Az ovi óta is csak lájtosan 🙂 Szóval lehet ebben a dologban valami…
    Egyébként mi idényben kecsketejet iszunk. Erről azt olvastam, hogy már ősidők óta használják gyógyításra. A tüdőszanatóriumok mellett is volt kecskefarm. Soha sehol nem olvastam, hogy káros lenne.

    • Gira, ez király. Kecsketejet még nem ittam. Ha nem túl kecskés, tuti meginnám, de én elég műanyag vagyok, félek az autentikus ízektől. 🙂

  14. mynonasays:

    Liv, olvasgatok a nyírfacukorról, mert azt tudom, hogy állatoknak nem jó, és azért óvatos vagyok. Ezt találtam, Te, mint orvos, ehhez mit szólsz? Azt is olvastam valahol, egy wikipédia által ajánlott forrásnál, hogy okozhat oxalátlerakódásokat az agyban és a vesében. Hát, nem tudom. Talán Te jobban értesz hozzá, mint patológus: https://www.thieme-connect.com/ejournals/abstract/dmw/doi/10.1055/s-2001-18650

  15. Esztersays:

    Nagyon szeretem a “Mit együnk?” posztjaidat, köszi! (Bár, mindet szeretem…)
    Az lenne a kérdésem, hogy terhes/szoptató kismamák is elkezdhetik a tejsavó-ivást? 38 hetes vagyok, és durván asztmás + allergiás, bár most a terhesség alatt sokat javult a helyzet.

  16. Rékasays:

    Szia Liv!

    A házitejet felforraljátok? Vagy anélkül isszátok?

    Turmix helyett jó az almadarabkák leöntve joghurttal, vagy fontos elem a turmixolás?

  17. ha így nézzük hogy a tápos csecsemő már nem joghurtkészítő üzem, akkor az most rossz? ha igen, akkor miért és mikor derül ki hogy rossz volt az?

    meg a tápszerek nagy része is egyszerűsített/bontott tehéntej alapú… akkor ez most hogy?

  18. Anaissays:

    Liv, ez nagyon érdekes volt!

    Ugy emlekszem hogy irtad korabban hogy a barnarizs sem olyan szuper mint gondolnank (en eddig mindenhonnan azt hallom hogy csodaszer), irsz mad errol bovebben, nagyon kivancsi vagyok!

  19. Mónisays:

    Liv, ezer köszönönet a táplálkozási írásokért! Hűséges olvasód vagyok, bár csak elvétve szóltam hozzá. Most azt szeretném kérni, hogy egy pár tippet adnál, hogy milyen szénhidrátmentes/szegény ételeket adsz a gyerekeknek? Főleg a reggelikkel vagyok gondban, nálunk a kenyér a sztenderd. Ráadásul a nagylányomnál felmerült, hogy érzékeny egyes gabonafehérjékre, úgyhogy komolyan kell vennem ezt a dolgot.
    Még egyszer nagyon köszi!
    Móni

  20. Mynona, megnézem majd. Persze, simán lehet, hogy találtak valamit ellene és úgy is van.

    Réka, mi nem forraljuk a tejet. Lehet, hogy majd még meggondolom magam ez ügyben, de egyelőre nem forralunk.

  21. Mirwen, Anais, válaszolok majd, de most felkelt a banda.

  22. Eszter, szerintem most már várd meg a végét, és még pár hónapot, főleg, ha nem nagyon ettél tejterméket előtte. A tejben van egy sziálsav, az a neve, hogy Neu5Gc. Ez ellen a szervezeted antitesteket gyárthat, ami átjut a placentán is, és majd ha a baba szopik (és az anya tejterméket eszik, így lesz az anyatejben is Neu5Gc), akkor ez a Neu5Gc találkozik a babában úszkáló antitestekkel és lesz sok kiütés meg hasfájás.

    Szóval én a helyedben a hozzátáplálásig nem kezdenék el nagy mennyiségben tejterméket enni, de pár hónap múlva megpróbálhatod szép lassan adagolni, lehet, hogy semmi baj nem lesz tőle.

    Ha meg megint babát várnék, biztosan nem ennék már tejterméket a harmadik trimeszterben, pont az anti-Neu5Gc miatt.
    forrás

    • PMZsusays:

      Lili, mostanában gyakran eszembe jut ez a kommented, most vagyok a 23. hétben, szerinted kb mikor kéne leállnom a tejtermékekkel? És ez mindenre vonatkozik, tejföl, joghurt, tejszín? A Beni iszonyat hasfájós volt (a Barátok közt-öt felirattal néztük, minden este akkor kezdte az üvöltést), ha tehetek valamit, hogy elkerüljük, megpróbálnám. Köszi!!!

  23. Millasays:

    Szia!

    OFF:
    Fogadatlan zugolvasokent kerlek, nezz at ide, hatha van valami otleted orvoskent:
    http://sudve.freeblog.hu/archives/2010/11/08/Az_intezmenyekrol/

    Nagyon koszi!

    • Szia!

      Nagyon sajnálom, de biztosan nem lesz időm kihámozni a blogból, hogy mi újság Sárival. Megkérhetnélek, hogy írj egy emailt ide: vidalivia kukac gmail pont com, aztán hátha tudok valamit segíteni!

      • Millasays:

        Koszonom, tovabbitottam, mert oket is csak olvasom, nincs kozelebbi infom.

  24. Dorottyasays:

    Kedves Liv,

    reg olvaslak soha nem szoltam meg hozza 🙂 Erdekes dolgokat irsz, nagyon vartam mar a tejrol szolo bejegyzest. Lesz meg kulon bejegyzes a tejrol? Mert azt a korkepet, amit klasszikusan tejfeherje erzekenysegnek jellemeznek, nem emliteted csak a tejcukros problemat. Azert kerdezem, mert gyanakszom, h a kislanyomnal (es nalam a szules ota!) ez van, lenne majd par kerdesem.
    Koszontettel.

  25. PMZsusays:

    Lili,
    A legelső adag házi joghurtot úgy csináltad, hogy valami jófajta boltit kevertél a házi tejhez (én így szoktam)? Vagy hozzájutottál valahol baktériumkultúrához? És egy felengedett kocka mennyi tejből tud joghurtot gyártani? A reggeli turmixszal kibírod ebédig? Bocs a sok kérdésért, de nagyon izgatja a fantáziámat a dolog 😀

  26. Zsu, a helyzet az, hogy még folyik a kísérlet az optimalizálásra. 🙂 1 pelenkába most már csak 6-7 deci joghurtot teszek, mert a savó könnyebben kicsöpög. Mivel nem akarok annyi “koszt”, néha csak szűk 1 liter tejjel indítok. Ilyenkor persze elég 2-3 “jégkockányi”. Mindenképp megalvad a tej, csak néha lassabban. Most, hogy hideg van (a panelben is!!!), eleve lassabb a folyamat, a vízfürdőzés meg helyigényes, szóval mostanában kisebb adagokat kreálok.
    Én kibírom ebédig, de elfelejtettem említeni, hogy ha nagyon éhes vagyok reggel, akkor szoktam egy jó deci tejszínt (a 30%-ost) önteni még a keverékbe, és akkor az jól laktat. Én elég sok tejszínt fogyasztok, úgyhogy megszoktam, de lehet, hogy valaki nem bírja meginni, mert túl tömény.

  27. Anais, a barnarizzsel is az a helyzet, mint a legtöbb teljes kiőrlésű étellel és a korpafélékkel: nem emészthetők, a székletet tömegesítik, rengeteget kell inni ahhoz, hogy akadálytalanul átjusson a vastagbélen (bár állítólag a széklet víztartalmára nincs hatással az elfogyasztott folyadékmennyiség, szóval ez még sötét folt nekem), és rengeteg ásványi anyagot köt meg és visz magával, a szervezetet hosszú távon teljesen tápanyaghiányossá teheti.

    HA az ember rendszeresen fogyaszt rostot (pl barnarizst), akkor a bélflóra alkalmazkodhat és a bacik lassan elkezdik emészteni a rostot, tehát a szervezet alkalmazkodhat. Ettől még ez nem lesz jó szerintem.

    Hihetetlen, hogy már a müzliket is korpával dúsítják, meg “rosttal” és ettől egészséges felhangot kep. Ez sajnos eléggé kizárt, hogy igaz legyen.

    • Anaissays:

      Köszi Liv, namost nem tudom hogyan tovabb…10 napos barnarizs kurat szoktam csinalni neha, amit nagyon ajanlanak a belek “kipucolására” azt hiszem marad a leböjt 🙂

      • Hááááát, ha jót tesz, úgy érzed…a fene se tudja, lehet, hogy valakinek meg pont ez kell…

  28. Esztersays:

    Köszi szépen a választ! Tényleg minimális tejterméket eszem (a tüdőorvosom javasolta, hogy csökkentsem le), csak sajtot meg joghurtot párszor egy héten. De akkor bő fél év múlva megpróbálkozom a tejsavóval 😉

  29. mynonasays:

    Liv, ez a lactoferrin, amiről írtál, ugyanaz a lactoferrin-globulin, amit itt káros anyagok közé soroltak??? :O
    http://www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=1700

  30. Mynona, gondolom, igen. Hehe, ismét egy ékes példa arra, hogy vált a táplálkozás”tudomány” hitkérdéssé. 🙂

  31. majd írsz nekem is Livi ha van egy kis időd?

  32. Jaj, könnyen elvesztem a fonalat, bocs.

    A tápszerbe sok olyan anyagot tesznek, hogy valahogy megoldják a jó flóra megtapadását, de sajnos ez nem megoldható, bármivel is próbálják megoldani. Egyedül az anyatej az, amely kizárólagos Bifidus flórát képes biztosítani.
    A kizárólagos Bifidus flóra az egyetlen mód arra, hogy az anyatejből felszívódhassanak az immunanyagok is, a növekedési faktorok és a hormonok, amiket az anya szervezete termel az optimális agyfejlődésért.
    Friss tanulmányok már arról beszélnek, hogy más génaktivációk zajlanak le az anyatejes és más a tápos gyerekek vékonybél hámsejtjeiben. A tápos gyerekek bélfala áteresztőbb, és a tápszer képtelen stimulálni az immunrendszer fejlődését, mivel az immunrendszer a normál bébi bélflórával való interakció miatt fejlődik. Ezzel magyarázzák azt, hogy a bél és légzőszervi betegségek a táposok között gyakoribbak, illetve pár pontos IQ különbségeket is az anyatejesek javára írnak a fentiek miatt.

    Hát ez van. A tápszer arra jó, hogy a gyerek ne haljon éhen, az élő anyatej előnyeit semmi nem helyettesítheti. Ez van. Persze, az élet élhető így is, én is tápos voltam és kösz, jól vagyok nagyjából. De hát az anyatej-tápszer vita már rég nem erről szól.

  33. picilivisays:

    Livi, emlékszem, mikor először hallottam a kolosztrum-tablettáról, nagyon kiakadtam: milyen undorító lény már az ember? Az a bocinak jár, könyörgöm! Miért nem vesszük el a saját gyerekeinktől és csinálnak abból valami tablettát? Gusztustalan, ahogy mindent és mindenkit kizsákmányolunk. (Már aki…)

    Még gondolkodom azon, amit írtál, de ezt muszáj volt leírnom. 🙂

    • Livi, ja, erre nem is gondoltam. De hát ez nem fáj senkinek, nem? 😉

      • picilivisays:

        nekem picit morbid a humorod, de oké, értem én… 😀

        • Jajj, nem úgy értettem! De nem látok különbséget abban, hogy tej vagy kolosztrum. A bocikolosztum minimális részét veszik el ilyen esetben, tehát a kisbocik nem szenvednek kárt. Ez is szabályozva van, mint pl. jó helyeken a kisbocis időszakban jóval kevesebb tejet adnak el.

  34. Livi: köszi. hát ez van. :-S

  35. PMZsusays:

    Szia Liv, szerinted mi lenne, ha én inkább vacsira innám a csodaturmixot (úgy értem, az lenne a vacsim csak)? Van valami jelentősége? Gondoltam a fogyókúrám kezdetének se lenne rossz 😀 Már vettem tejsavóport, két napja turbózom a reggeli tejet vele, és ma végre készen lett a joghurtom is, szóval kíváncsian várom a véleményed! 🙂

    • Zsu, én nem ennék már este cukrot, még ha tejcukor (laktóz) is az…de ez csak azért van, mert tapasztalatom szerint a szénhidrátmentes vacsi a nyerő. De próbáld ki, aztán ha jól esik, akkor hajrá!

  36. mynonasays:

    Valamelyik diétánál olvastam, hogy natúr husi citromlével, zöldsalátával vacsorára, s álmodban fogysz… 🙂
    Meg is magyarázták miért. Igaz, már nem emlékszem…

  37. Kiddysays:

    Ez a turmix tényleg nagyon finom. =) Most kezdtem, határozottan jó. Alma helyett mit lehetne még beletenni? (arra az esetre, ha megunnám)
    Köszi! =)

  38. Az alma a legértékesebb, mert olyan emészthető rostot tartalmaz (pektin), ami a vastagbél baciknak nagyon tápláló. A másik ilyen jó kis növény az a póréhagyma (abban inulin van). Az a sejtésem, hogy a turmix póréval elég pocsék! 🙂
    De időnként nyugodtan tegyél bele más gyümölcsöt, aztán egyél egy almát délután.

  39. mynonasays:

    Közben rájöttem, hogy ezt az italt készen árulják Ausztriában. Pontosabban a tejsavót. Talán egyszer, ha ittam…. 🙁
    Nem igazán szeretem a gyümölcsös turmixokat, sajnos. De majd megerőltetem magam. Van inulinos is köztük! De gondolom, azért a házi kutyulmány az igazi, azok mindig finomabbak. 🙂

  40. mixturasays:

    Liv, a turmix-szal kapcsolatban pár kérdés:

    Arról mit gondolsz, hogy ha iszonyú éhes vagyok, akkor délben újra ugyanezt?

    Szerinted valamilyen édesítő tehető bele a pasik ellágyítására? Stevia, xylit?

    Amúgy nekem nagyon finom, köszönöm a tippet!

    Egyébként lehet, hogy a tejszínt alapból hozzá kéne rakni, mert a tojásos könyvben (is) van szó arról, hogy a zsír milyen fontos reggelente a máj működéséhez… hm?

  41. mixturasays:

    És akkor egy kérdés a kávéról:

    Röviden válaszolnál arra, hogy szerinted az instant kávé mennyire gáz? 🙂 A főzöttet nem szeretem, esetleg a filter-kávét, vagy az erős áztatottat (olyan lenyomós üvegedényben, talán német?), vagy a kicsit főzöttet (török). Köszönöm!

  42. Mynona: itthon is van a Spar ban, bio, gondolom, az osztrák fajta lehet, csak mind cukros.

    Mixtura: annyira fején találtad a szöget! Anyukám mondta ezt pont a héten: nem kellene inkább vacsorára meginni ezt, reggelre meg egy jó rántottát enni, ahogy a Tojáskönyv írja? Hogy az epehólyag ürüljön és jól fel tudjon minden (főleg A D E K vitamin, omega 3 olaj) szívódni a nap folyamán?
    Erről olvastam egyébként egy érdekes cikket: jóval kevesebb “hiányunk” lenne (vas, vitamin, ásványi anyagok, sb.), ha nem zsírszegényen táplálkoznánk, mert a zsírszegény életmód az epehólyagot nem is működteti, ezért egy csomó enzim és vivőanyag nem is kerül a bélrendszerbe. Puffadunk, felfújódunk, görcsölünk, szorulásunk van, közben meg esszük a zsírmentes rostot és isszuk rá a vizet, hátha az segít. Közben egy jó kis tükörtojás vagy omlett reggel minden gondot elfújna.

    Itt a Tojáskönyv egyébként, nekem alapmű, nagyon hasznosnak tartom, még ha 100%-ban nem is értek egyet vele. Olvassátok, hamar át lehet futni.

    • Ja, és én is teszek bele Steviát, ha olyan napom van, hogy édesebben kívánom. Megszenvedtem a Steviával, de kezdem megszokni. Xilit is jó, bár volt itt egy cikk arról, hogy káros. Sajnos semmi konkrétum nincs édesítőszerekről, amire bártan hagyatkoznék. A cukornál szerintem minden jobb, de a cukor sem árt mindenkinek.

      • kata.msays:

        Livi, mi az amivel nem értesz egyet a könyvben?

        • Öööö…mondjuk a májkrémes kenyérrel? 🙂 Ilyesmi. De persze tudom, hogy van, akinek cseppet sem árt a szénhidrát és kösz, jól van. Nekem ez tuti nem tesz jót.
          Most hirtelen nem jut eszembe más, de mostanában nem olvasgattam.

  43. Mixtura: a kávéról is, mint mindenről, lehet olvasni jót is, rosszat is. Én szeretem, megpróbáltam nélküle, de nem ment. Én iszom minden fajtáját, reggel neszkávét, ha jönnek a barátnőim, akkor ezüstpapíros Omniát csinálok (nekem is french-press van most, az a lenyomós, a főzőm elromlott).
    Fogalmam sincs, jó-e, szerintem mértékkel belefér. Ha valakinek van valami meggyőző forrása arról, hogy a kávé öl, akkor elő vele! 🙂

  44. mynonasays:

    Eszembe jutott pár dolog (mivel éppen vasalok 🙂 ):
    1. A paleós könyvben (de lehet, hogy máshol, most nem keresgélem) olvastam, hogy gyereknek nem muszáj szigorúan paleósan étkezni. Miért?
    Hogyan étkezhettek akkor a paleolit gyerekek anno?

    2. Mi volt a paleolit korabeli emberek bélflórájával? Ha nem ittak tejet? Persze lehet, hogy ittak… Valahol azt is olvastam a neten, hogy valamelyik növényben találtak lactoferrint. De hogy melyikben, nem tudom, mert most a cikket sem találom.

    3. Mi a különbség az aludtej és a joghurt között? 🙂 Én csak simán megaltatom, és szeretem.

  45. Mynona: 1. kérdés: passz.
    2. Nem volt az olyan rég, amikor még mindenki normálisan élt, jó levegőn, művelte a földet, szimbiózisban élt (egészséges) állatokkal, emberekkel és nem volt még Domestos. Szerintem ennyi is elég a bélflórához. A paleolit korról nem nyilatkozom, mert fogalmam sincs, volt-e olyan egyáltalán? 🙂 Nem mintha kreacionista lennék, inkább a tartózkodó érdeklődők közé tartozom. Viszont a Bibliában Ábrahám állatokat legeltetett, sátorban élt, szerintem joghurtot is készített a neje (ha nem, hát nem), és eléggé sokáig éldegélt viszonylag egészségben.
    3. A joghurt valami Lactobacillus törzzsel van oltva. Az aludttejet a levegőben keringő bacik oltják be. Ezért a joghurt mindig tisztább és egységesebb flórát tartalmaz.

    Na, egy négyest azért kapok? 😉

    • most egy antibio kezeles miatt vettem a fimanak belflora regeneralot, ezek vannak benne: bifidobacterium longum, b. breve, b. lactis, lactobacillus gg, streptococcus thermophilus, ezen kivul maltodextrin, fruktooligoszaharid, mas elvileg nem.
      lehet ezzel tejet oltani joghurtta, ha mar van itthon ilyen amugy is??

    • mynonasays:

      😀 😀
      Na, tőlem többet is, a szorgalmadért. 😀
      Akkor én is oltani fogok. Ki tudja mi kering nálunk a levegőben…

  46. psz, már én is próbáltam (irul-pirul). Nagyon gáz lett, apró habos lyukacsok és irtóztatóan savanyú kaukázusi kefir-szerű joghurt. Azt hiszem, túl sok? Vagy nem tudom. Vannak egyébként oltó kultúrák is, vagy mi a nevük, szerintem lehet kapni erre célzottan készültet.

  47. picilivisays:

    Gyorsan a kávéhoz:
    http://ebedszunet.blogspot.com/2010/06/kavet-vagy-teat-parancsol_03.html

    majd gyüvök még! 😉

    ui: fogalmam sincs, hogy igaz-e, amiket a csatolt linkben közzé teszek. Attól még, hogy tudományos cikkekre hivatkoznak…. (mellesleg: szenyózás nélkül ezt gondolom a Te linkjeidről is Livi, bár csak futólag néztem: egyszerűen nem biztos, hogy mindig minden megállja a helyét, csak mert “bizonyított”. A tudósok azt bizonyítanak be, ill. találnak meg, ami szeretnének.)
    Tekintve, hogy a “táplálkozás-tudomány” szerintem nem létezik, és időről időre előáll valaki valamilyen új őrülettel (ld. paleolit), én inkább igyekszem figyelni a testem jelzéseit. Nem kétlem, hogy ez vihet félre, de igyekszem tudatos lenni.

    • Livi, azt hiszem, minden bejegyzésemben megemlítem legalább egyszer, hogy a táplálkozástudomány szerintem hit-kérdés. Én tudom, hogy nem biztos, hogy megállják a helyüket a cikkek, sőt, igazából nem is érdekel. Még ha valami tudományosan bizonyított is, nem kötelező elhinni. Viszont vannak nagyon jó tudósok is ám!

      A legtöbb itt leírt dolog a testem jelzéseiről szól egyébként. A paleolit nem új őrület, csak most ez a neve… 😉

      • picilivisays:

        Komolyan?? Régebben hogy hívták?

        …és tényleg nem kötekedni akartam, tök jó, hogy te is a testedre figyelsz – pont ezt akartam hangsúlyozni! 🙂

  48. mynonasays:

    Találtam egy cikket, ill. egy könyvajánlót. Elég jól leírja, hogy miért nem szabad tejtermékeket enni, amíg át nem állunk a szénhidrátmentes kajára. Legalábbis logikusnak tűnik. A tejtiltás nem végleges. Érdekesnek tűnik. De hogy vajon mi a helyes, azt nem tudom…. Tényleg annyi mindent olvastam most én is, hogy már megint azt gondolom, egy kicsi mindenből az nem árthat. Persze, ezt az átlagra, akinek nincsen komolyabb panasza, arra értem.
    A cikk pedig: http://www.hoxa.hu/?m1=5&m2=4&p1=cikk&p2=81

    • No! Ez nem rossz, érdekes, kissé bonyolult. A gabonamentes étkezés szerintem mindenkinek csak előnyére válhat. Aztán a végletekig lehet cifrázni, meg könyvet írni róla saját tálalásban…jaj! Sokan szeretnék a spanyolviaszt feltalálni manapság…hehe, lehet, hogy rólam is épp ezt gondolja valaki! 😀

  49. picilivisays:

    Erről a gabonamentes étkezésről azért én nem vagyok meggyőződve.
    Elolvasom a cikket éjjel, de tőlünk keletebbre meg sokan pont a gabonára esküsznek. (Ott talán nem olvassák Szendit! 😉 ) Lásd makrobiotika.
    De megerősítem: nem vagyok tápl.tudós.

    • Livi, itt nem Szendi Gáborról van szó, ez így azért eléggé le van egyszerűsítve, ennél azért több gondolat van ám a szénhidrátmentes étkezés mögött. Simán el tudom képzelni, hogy amíg valaki nem tapasztalja meg, hogy milyen az ember közérzete a vércukoringadozás nélkül, egy szavamat sem hiszi. Sebaj.
      Tőlünk keletebbre sem esküsznek szerintem a gabonára, sőt. Ott még ismerik a mértéket is, ami Nyugatról nem éppen mondható el, ez sok problémát elfedez.

      Azt hiszem, teljesen más megközelítés, ha az ember spirituális alapon közelíti meg a táplálkozást, ha jól tudom, a makrobiotika erről (is) szól. Ha valaki azért nem eszik húst, hogy az ne húzza le a földre, akkor ez ellen ki fog vitatkozni? Vannak hitek, elvek, meggyőződések és személyes tapasztalatok, mindenki (t)egyen belátása szerint. 🙂

      • picilivisays:

        oké-oké, a Szendivel csak picit gúnyolódni akartam… 🙂

        A makrobiotikát meg elsősorban nem a spirituális megközelítés miatt hoztam fel, hanem azért, mert ők egyértelműen pártolják a gabonákat. Mellesleg a makros étrendi is tartalmaz(hat) húst. Ott elsősorban a helyes arányokon van a hangsúly – amennyire én tudom. És ezen arányok nem napi v heti szintű, hanem egy-egy étkezésen belüli kialakításán.

        Nekem egyébként azóta nincs semmi bajom a vércukrommal, amióta nem eszem húst/húskészítményt. Pontosabban: csak, ha megkívánom – és az ritka. És mivel saját tapasztalat is van benne, simán el tudom hinni, hogy ez a vércukor-probléma az állati eredetű élelmiszerek túlzásba vitele miatt van. Ha tovább akarok menni, megkockáztatom, hogy a mértéktelenség miatt is van. Meg a nem test-tudatos táplálkozás miatt. Szóval nem fognám csak a szénhidrátra.

        Mellesleg elolvastam azt az ajánlót, amit Mynona linkelt be. Nekem picit vicces ugyan ez a kategorikus kelet- és észak-európai emberek megközelítés, pláne a folyamatos sok-sok évi génkeveredés miatt, de azért elgondolkodtatott. Bár hozzá kell azt is tennem, hogy mikor még rendszeresen csináltam én is a 10 napos barnarizs-kúrát, amit valaki itt már említett, akkor voltam igazán a topon! Szóval én valszeg tudom bontani a gabonákat. (Talán mert ázsiai az anyám? 🙂 )

        Egyébként te ezeket az emésztés-rendbetételi dolgokat tudod ajánlani egy alapos béltisztítás nélkül? Mert én tuti, hogy egy komolyabb beöntő-kúrával nyitnék, ha problémáim lennének. Az én ismereteim szerint azért a belekben elég sok szemét rakódik le – ezért is javasolják amúgy a rostokat, hogy kicsit “lesodorjon” a lerakódott trutyiból. Szóval úgy képzelem, hogy hiába is etetném minden finom turmixokkal a bélbacikat, ha közben ott lenne a korábbi táplálkozásom sok bűzös következménye.
        Mit gondolsz?

  50. Annasays:

    Azon gondolkozom már egy ideje, hogy mi a csoda ez az édes tejsavópor angolul? Csak nem a whey? És van nem édes is? Köszi a segítséget!

  51. Anna, igen a whey protein az. Azt hiszem, édes és nem édes is van. Itthon én csak édeset láttam még.

    Livi, ezt nagyon másképp gondoljuk, szívesen belemennék egy ilyen érdekes vitába, de sajnos időm nem lesz rá, úgyhogy inkább passzolnám, ha nem gond. Teljesen nem értek egyet a állati eredetű étel okozta problémákkal, ezt egyrészt soha senkinek nem sikerült bebizonyítani, másrészt a saját tapasztalataim (amikre azért a legtöbbet adok, mint ahogy te magad is), pont az ellenkezőjét igazolják.

    Nekem az számít, amit én magam tapasztalok. A veséimmel is van gond. Az a tény, hogy a tartós és sok (esetemben mondjuk 100 gramm/nap-nál több)szénhidrátfogyasztás krónikus gyulladást tart fenn a szervezetben (és fehérjeürítést okoz a vesén keresztül nekem, aki nem egészséges sajnos), szénhidrát nélküli táplálkozás esetén mindez megszűnik. Ki a fene gondolta volna, nem ? 1 szelet kenyér, 1 kis barnarizs, és másnap a tünet azonnal visszatér. Erre persze megvan a biokémiai magyarázat, logikus is, el is fogadom, de ha nem lenne, akkor sem érdekelne, ugyanígy étkeznék, mert nekem az a lényeg, hogy a tesztcsík reggel negatív legyen, hogy minél tovább működjenek a vesék. Gyógyszert nem akarok szedni, ezzel talán akkor egyetértünk.

    Félre ne értsetek, én nem akarok senkit meggyőzni itt, és kritizálni sem akarom mások étrendjét, életvitelét. Ez nem olyan, ami mellett érvelni tudnék, mert nincs meggyőző bizonyíték szinte semmire a táplálkozástudomány terén, leginkább azért, mert a genetikai háttér (meg a szponzor pénz meg az előítélet) teljesen diverzzé teszi a legjobban összeválogatott kutatási anyagot is. Meg egyébként sem akarok.
    Nem akarom elítélni a makrobiotikát meg a beöntést meg a rostfogyasztást (bár azt én komplett baromságnak tartom, de erről majd talán valamikor írok), bármit is gondolok róla, tökmindegy, ha valakinek bejön, akkor vele örülök! 🙂

    • Annasays:

      Ma elmentem whey proteint keresni. Hát minden, csak nem olcsó. Ráadásul nagyon nehezen találtam natúrt, a legtöbb fajta ízesített volt, és sok közülük külön édesített is. Végül nem vettem. Ez miért is jó a joghurt turmixba? Olyan jó bacikat ad hozzá, amik magában a joghurtban nincsenek?

  52. Dittasays:

    Szia!

    És engem mennyit piszkáltak a miatt, hogy nem mosom meg a gyümölcsöt 😀 bár az nem zöldség, de pl. a gyökérzöldséget is csak megsikálom körömkefével… jó olvasni, mindjárt megyek édes tejsavóért!

    • Ditta, én már a kezüket sem mosatom annyit evés előtt.

      (én ha kerti zöldséget hámozok, akkor utána a koszos héját elrágcsálom) 😀 😀 😀

  53. bodzássays:

    Liv, ezekről mit gondolsz? (Sokat problémázom a tejfogyasztáson a nálam fennálló metabolikus szindróma miatt, egyelőre erjesztett tejtermékeket, túrót és aludtejet eszem)

    – állítólag a tej magas inzulinválaszt vált ki, holott a szénhidrátmegvonással éppen arra törekszem, hogy stablizáljam a vércukor szintemet

    – olvasom: az inzulinfüggő cukorbetegség kialakulásának kockázatát is növeli, mivel olyan állati fehérjéket tartalmaz, amelyek ellen a szervezet védekezésül fehérjebontó anyagokat termel, melyek hasonló szerkezetű vegyületek semlegesítésére vannak kódolva, mint az inzulin, így szervezetem önmaga pusztítja el a vércukor szintjét szabályozó létfontosságú anyagot.

    Szóval ezekről jó lenne többet tudnom. Előre is köszi, ha írsz pár sort.

  54. bodzássays:

    Szendi honlapjáról:

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/tej-es-inzulinvalasz.php?z9184mn0x

    nagyon várom a véleményed, Liv.

    • Hát, igen. Nincs véleményem, ez egy cikk lefordítva. Van belőlük sok, pro és kontra is. 🙂

      Nem akarok úgy tenni, mintha érteném a dolgot, nem is foglalok állást tej-ügyben épp emiatt.

  55. bodzássays:

    Elég nehéz ügy ez nekem is, köszönöm a választ:)

  56. bodzássays:

    Liv, a kefirgombáról, az otthon készített kefirről mi a véleményed? Sok jót olvasok róla, de ezt is:

    “A kefír vegyes erjesztéssel készül, azaz az anaerob (levegőt nem igénylő) lebontási folyamatok közül mind a tejsavas, mind az alkoholos erjedés végbemegy benne. Ennek következtében vegyhatása savas lesz. Ízében is érződik a nagy tejsavtartalom és a kismennyiségben jelen lévő széndioxid és alkohol. (Bőséges – liternyi – kefírfogyasztás után akár szondával is kimutatható az alkohol jelenléte).”

    Árthat az alkohol? szép lenne, ha egy közúti ellenőrzésnél magyarázkodni kellene, hogy “elnézést biztos úr, tudja, a reggeli kefirem” 🙂

    És egyáltalán, jobb, mint a joghurt? kaptam gombát, azért aktuális a téma. Még nem tudom, mihez kezdek vele.

  57. bodzássays:

    Liv, ha tudsz, válaszolj légyszi.

    • Hű, ez nehéz kérdés. Én nem gondolnám, hogy a “normál” kefirben annyi alkohol lenne, amit kimutatna a szonda. Ha túl sok alkohol keletkezne, akkor szerintem azt éreznéd az ízén, mert szerintem kellemetlen ízt ad neki a túl sok alkohol. De most csak tipplegetek.

      Én nagyon szeretem mindkettőt, kefirgombával nincs tapasztalatom. Kellene keresni a neten valami megbízható forrást.

  58. bodzássays:

    Köszi, Liv:)

  59. Barbarasays:

    Kedves Lívi,

    nem mondom, hogy minden nap, de szoktam olvasgatni a blogodat, és tényleg nagyon tetszik. Úgy az egész. Esküszöm, a következő kérdést nem kötekedésből teszem fel, hanem azért mert nem értem a dolgot. Régebben írtam, hogy én most a paleolit étrendet követem, de nem vaskalaposan. Ami annyit tesz, hogy nem dőlök a kardomba, ha bekerül a tányéromba három szem borsó, vagy fél évben egyszer eszek egy szelet pizzát. Bár a gabona kerülését veszem talán a legkomolyabban. Tehát a kérdés: Azt írod, hogy “A paleolit diéta egyik érvágása lesz hosszú távon, hogy a bélflórát le fogja építeni. A savanyított, erjesztett tejtermékek szükségesek (bár nem elégségesek), hogy a jó bacikat odabenn-odalenn utánpótoljuk.”
    Úgy vagyok a tejtermékekkel, hogy néha pl a kefírt eszméletlenül megkívánom, de ezidáig nem nagyon mertem enni, mert elég nagy mumusként lett kikiáltva. Szóval a bélflórával kapcsolatban, tényleg kell pótolni ezeket a baktériumokat, vagy a normális kajától helyreáll a bélflóra is? Szendi ezt mondja. Tulajdonképp a tejtermékeket a nagy inzulinválasz miatt nem ajánlják a paleo követők,amit állítólag valamelyik fehérje okozhat, erről mi a véleményed?

  60. Barbarasays:

    Elnézést az inzulinválaszos kérdésre már megtaláltam a választ ..ööö 😀

  61. Szia!

    Hát igen, a bélflóra kérdése nagyon érdekes. A fermentált tejtermékek más szerkezetű fehérjéket tartalmaznak, mint a “simák”, és a tejzsír összetétele meg nagyon optimális, úgyhogy én ezektől nem tartanék. Én mostanában a tejszínt is erjesztem (így 30%-os tejföl, vagyis creme fraiche lesz belőle, nagyon finom). Kazeinfüggő volnék? Lehet, de nekem az élet nem élet a brie meg a camembert meg a tejszín nélkül. Sokkal több érvem nincs, legfeljebb még annyi, hogy nekem nem okoz semmiféle kellemetlen tünetet a tejtermék, főleg, mióta nem eszem soha és semmilyen gabonát.

    A tejet (főleg a pasztőrözöttet, meg az UHT termékeket) viszont próbáljuk mi is kerülni. A gyerekek persze sok tejet isznak nálunk, de a gyerekek témája nálunk külön kezelendő.

    A rangsorban én előrébb teszem a zsírosabb, fermentált tejtermékeket, ezek rengeteg, rengeteg jó utánpótlás-bacit biztosítanak a bélflóra számára naponta.

    Szendi Gábornak valószínűleg igaza van abban, hogy lehet élni tejtermék mentesen is. Én meg pl. soha nem mennék a paleo-kenyerek és sütik irányába…minek? Azok nélkül aztán pláne jól el lehet lenni. 😉

    Na, sokat nem segítettem.

    • Barbarasays:

      Szia,

      köszi a választ. Az igazság az, hogy azért szerintem a Szendi féle irányvonalban is vannak nagyon szubjektív dolgok. Pl ugyebár a húst preferálja elsősorban, de az egyéni véleményem az, hogy a nőknek és a férfiaknak eltérő a hús-zöldség-gyümölcsarány igényük. Bár dilettáns vagyok, mert csak az internetről tájékozódom életmód ügyben, ill. saját tapasztalataim vannak. Szerinem igenis a sok hús nőknél bejátszik a hormonháztartásba. De ez csak az én véleményem.
      De ugyanígy például a nagyon sok mandula amit ugye sokan lisztként használnak, vagy egyáltalán a nagyon sok mag sem jó. Azért kérdezgetek egyébként, és azért is vagyok kíváncsi sok más véleményre is, mert valahogy azt tapasztaltam, hogy a vérkomoly paleo elvek betartását egy idő után nem bírta a szervezetem. Tehát gondoltam lehet valahol rés a pajzson…Az teljesen egyértelmű számomra, hogy gabona nuku, cukor nuku, de mondjuk a hüvelyesekkel már kicsit hadilábon állok. Valahogy nem győzött meg, hogy ennyire ki kellene iktatni őket. A tejet annyira nem bírom, de az erjesztett tejtermékekért néha kiállt a szervezetem….
      Biztos már kérdezték mások is, hogy nem tartasz a forralatlan tejtől? A forralás után tönkremegy benne minden?

      • Én a zsírt preferálom. A hús jó, de sok nem kell.
        Nekem egyszerű dolgom van a hüvelyesekkel, mert a szervezetem nehezen emészti őket úgyhogy egyébként sem ennék ilyesmit.

        A forralatlan tejtől kicsit tartok. Fel is forralom a gazdaságból vett tejet, illetve forrpont közelében tartom kicsit és kész. Azt a tejet nem forralom, amit falun veszünk, mert őket jól ismerjük és a tejet adó teheneket is meg szoktuk simogatni rendszeresen. Ők csak legelnek (szénát kapnak).

        Szerintem a forralás nem árt a tejtermékeknek, ami miatt fő a fejem, az az UHT és az agyonhomogénezés. A fene se tudja, milyen emészthetetlen fehérjéket kreál az ultramagas hőmérséklet.

        • Barbarasays:

          Ja, értelek. Magyarán a forráspont az optimális. A nagyszüleim sajnos nagyon messze laknak tőlünk, Somogy megyében, de Ők is már 20 éve háztól veszik a tejet és simán csak felforralják. Ilyenkor mindig elgondolkozom azokon a teóriákon, hogy mi jó és mi nem. Mindketten 80 fölött járnak. Csak zsírral főznek, csak normális tejet isznak, és csak saját készítésű szalonnát és kolbászt esznek. Nem túl nagy a repertoár, nem esznek mindenféle különleges dolgot, és a nagyapám életében most volt harmadszorra kórházban. Eddig nem szedtek gyógyszert sem. Most sajnos már kell, de azért szerintem ez nagyon nagy szó. 75 éves koráig szó szerint semmilyen gyógyszert nem szedett…Ez azért szerintem mutat valamit.

  62. Rónasays:

    Szia Liv!

    A férjem és én is allergiásak (pollen, poratka, kutya-macskaszőr), asztmásak és ekcémásak vagyunk.
    Kisfiam másfél éves. Mióta nincs tejem tápszert kap. Neki a reggeli és a vacsi is ezt jelenti. Tehéntejet még nem kapott. Szerinted mikor kezdjem adagolni neki és mekkora adagokban? (Mi sem boltit, hanem igazi jó házi tejet iszunk). És még annyit, hogy tejsavóport mikortól kaphat? Neki is mehet egy evőkanállal?

    Köszi a választ. 🙂

    • Próbáljátok meg kis adagban (1-2 korty). Kicsit forrald meg neki a tejet (ne zubogjon, csak olyan forrpont közeli állapot, aztán szűrd át egy kis szűrőn) először. A tejsavóport biztosan jól emészti, mert elvileg a tápszer is tartalmazza, úgyhogy azzal elvileg nem lesz gond. 1 evőkanál sok lesz, nehogy hasmenést csináljon neki, elég egy kis teáskanállal kezdeni, ha adni akarsz neki.

  63. Rónasays:

    Huhh, Liv, sok iruló-piruló smájli, gondolom ezer dolgod van, de az előző kérdésben tudnál segíteni?

  64. Zsuzsisays:

    Szia Liv!

    Szerinted a sörélesztő pehely mehet candida esetén? Tudom, hogy szuper B-vitamin forrás, de ez a fajta vajon összevész a gombákkal a bélben?

    http://www.biorganik.hu/termekeink/elelmiszerek/pelyhek/naturganik-soreleszto-pehely-100g?cPath=605_613_625&zenid=6bbb52713ac01c536fbdc2b66830cc30

    Édes tejsavóport még mindig ajánlod? Pénztárcabarátabb mint pölö a colostrum…

    Köszi,

    Zsuzsi

    • Jó az a kis tejsavópor, itt-ott-ebbe-abba egy kicsit… 🙂 A sörélesztő pehely kihagyhatatlan lenne? Nem értem, mi szükség van rá egy vegyes étrenden. Utánanézek.

      • Zsuzsisays:

        oké, majd a kis banánturmixukhoz teszek egy kicsit, a tejszín mellé 🙂

  65. Megint megkerestem ezt a bejegyzést. Meg akartalak kérdezni, hogy szerinted a laktóz érzékeny gyereknek lehet adni házi jogurtot? Úgy készítem, ahogy irtad, de mi felforraljuk a házi tejet. Az ilyen jogurt is tartalmaz laktózt?
    És még valami, mivel nem adhatok neki tejszint, a növényivel tudom csak kiváltani. Az nagyon gáz? Vagyis az érdekelne, hogy a növényi tejszín mit csinál a bélrendszerben?
    Köszi előre is a válaszokat.

    • Git, meg kell próbálni. 🙂 Elvileg a laktózt a joghurtban lévő baktériumok megeszik, illetve a bélflórában segítik a lebontásukat, ráadásul a joghurt kolonizálja is a bélflórát ezekkel a bacikkal (értsd, ott maradnak állandó lakónak a joghurtevés után is) és ők mindenképp bontani fogják a laktózt pár hét rendszeres fogyasztás után. Lehet, hogy ki kellene várni egy átmeneti időt (hasmenéses napok), és a tünetek enyhülnének, de ha nagyon súlyos hasmenést okoz a laktóz, akkor nyilván egyéni mérlegelés kérdése.

      Minden joghurtban lesz valamennyi laktóz, igen.
      A növényi tejtermékek véleményem szerint nagyon gázak, én nem adnék sem gyereknek, sem felnőttnek növényi tejszínt, sajtot. Általában valami olcsó növényi olajat “hidrogéneznek fel” keményre, tele van omega 6 zsírsavakkal (a tejszínben ilyen gyakorlatilag nincs) és nem sajnálják belőle a stabilizátorokat sem.

      Kókusztejszínt használnék talán. A tejtől rettegő paleo mozgalom gyakran használ magokból készült tejet, tejszínt, magvajakat, ezek elég drágák és hát sztem jóval mesterkéltebbek, mint a házi tejszín (ami tejszín és kész), de esetleges alternatívaként szóba jöhet. Tejszínt miért nem kaphat a gyermek? Abban pl. nincs laktóz és kazein sem olyan sok, végül is a tejzsír dominál benne.

      • Annasays:

        A tejszínben nincs laktóz?

        • Persze, van, de elég kevés (pl. tejhez képest), és azért tejszínből ritkán fogyaszt sokat az ember egyszerre, úgyhogy általában nem okoz nagy gondokat. De most a saját laktózérzékeny ismerőseimből indultam ki. 🙂

          • Annasays:

            Ha, én meg a sajátjaimból… Például a családomban van olyan, aki tejet ugyan soha nem iszik, de a tejszíntől van a legrosszabbul az összes tejtermék közül.

      • Köszi Liv, nagyon a választ. Én is úgy tudtam, hogy a tejszínben jó sok a laktóz, azért olyan édeskés. A középső gyerkőcnél sem adtam, ő is laktózérzékeny volt. Most már jó lenne kinyomozni mi az igazság. Nekem mondjuk rendesen fáj a hasam a növényi tejszintől…
        A jogurt viszont eddig jó volt, csak most a dokitól olyan papirt kaptunk, hogy a laktóérzékenyeknek nem szabad jogurtot sem adni. Remélem csak azért irták oda, mert az üzleti jogurtban gyakran van tejpor meg ilyesmi…

        • Igen ez mondjuk igaz, tejpor szinte mindenben van már, pedig nem valami egészséges dolog…ha a házi joghurtot bírják a gyerekek, akkor szerintem egyétek nyugodtan. 🙂

  66. Hát, Anna, látod, mindig tanul az ember valamit…végül is igazad van, mert a tejszín nem erjesztett/előemésztett…meg aztán most, hogy mondod, láttam már a munkahelyemen laktózmentes kávétejszínt. 🙂

  67. Barbarasays:

    Szia Lívi,

    elkezdtem csinálni a tejsavó kúrát. Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted mennyi idő elteltével kezdi el kifejteni az összes áldásos hatását? Eddig annyit tapasztaltam, hogy olyan “jó érzés meginni”, mármint amikor mondjuk fáj valamije az embernek és beborogatja. Azt még hadd osszam meg érdekességképp, hogy anno nem joghurtba kevertem, hanem gyümölcslébe és úgy nagyon rosszul voltam tőle, estére nagyon fájt a hasam. Most joghurtba tettem és egyáltalán semmi gondom így tőle…szinte el sem hittem.
    Előre is köszönöm a választ, további szép estét kívánok.

    Egy régi olvasód: Barbara

    • Szia! Háááát…egyéni, van, akinek egyáltalán nem jön be. 🙂 Natúr tejtermékbe tedd, mert különben nagggggyon édes, nem csoda, hogy fájt a hasad tőle!

  68. Annasays:

    Kedves Livi!

    Nagyon erdekes es elgondolkoztato irasokat talaltam az oldaladon, es renegeteg hozzaszolas kapcsolodik hozzajuk. Minel jobbn erdekli az embert az egeszseges etkezes, annal tobb az info es nehezebbd a helyezet, mert sok az ellentmondas. Egy logikam kialakult, de laikuskent vannak bizonytalansagok, vajon tenyleg jol grondolom hogy valami egeszsegesebb mint a tobbi? Lehet nem olvastam bele eleg irasba, de nem kerult szoba par dolog, amirol erdekelne a velemnyed. Cukor helyett agave szirup, etolaj helyett szolomagolaj, liszt helyett teljeskiorlesu feher tonkolyliszt. Ill. van eg masik fontos kerdes, az 5 eves lanyom etkezese, nem szeretnem ha nem kapna valamit amire szuksege van es joszandekbol artok neki hogy nem kap. Tobbszor emlitetted hogy kapnak olyat a gyerekeid, amiket te nem eszel, letezikd irasod a gyereketrendrol esetleg?
    Koszonom a valaszod elore is!
    Anna

    • Szia Anna!
      A szőlőmagolaj nem rossz, de vannak olcsóbb jó zsírok is, pl. a kókuszzsír, illetve, ha állati eredetűt is esztek, akkor a kisütött bármilyen zsír.
      Az agave sztem a földön létező lehető legkárosabb édesítő, állítólag 90%-a fruktóz, én tuti nem ajánlanám. A lisztekkel kapcs. nem tudok segíteni, mert én eléggé gabona (főleg búza) ellenes vagyok.
      A gyerekeim átlagos gyerekdiétán vannak, kevés édességgel, kevés rágcsálnivalóval és sok “normális” kajával élnek. Sok házi tejterméket és házi tejet, húst és zöldséget esznek, szeretik a gyümölcsöket. Az oviban a menzakaját eszik (egyedül margarint nem engedek nekik adni, üresen eszik a kenyeret – vagy inkább sehogy).

      • Annasays:

        Koszonom szepen a valaszodat, sokat segitettel, es olvasgatom tovabb az irasaidat, biztosan sok fontos dolgot fogok meg talalni.
        Szep napot kivanok!
        Anna

  69. Zsuzsisays:

    Szia Liv!
    Sokat vívódtam, feltegyem-e ezt a kérdést, de valójában nagyon kíváncsi vagyok a józan véleményedre. A már többször hivatkozott P Jaminet oldalán találkoztam a csináld-magad hát, nem is tudom mi ez magyarul…fecal transplant. Amikor ugye egy egészséges donor székletét használják arra, hogy a sérült flórát visszaépítsék. Jaminet azt írja, szerinte ez alulról-fölülről is mehet, illetve, hogy pl. a gyerekek is, akár véletlenszerűen is nyelhetnek ilyesmit. Igen furcsa ez az egész, nem is tudom, mit gondoljak, de abban igaza van, hogy kétségbeesett helyzetben sok mindent megpróbálunk. És ahogy utánaolvastam, meglepően jó eredményeket értek el, ezzel a házi módszerrel is.
    Elnézést, tényleg nem viccnek, vagy gusztustalankodásnak szántam a kommentet.

    Zsuzsi

    • Szia Zsuzsi!

      Igen, olvastam én is több helyen (a nagy hírű Art Ayers is ajánlja a blogján). Logikus a dolog, értjük a koncepciót, nem ? Úgy tűnik, a gyakrolatban is működhet. Gyakorlati tanácsot nem tudok adni, mert nem tudom elképzelni, hogyan lehet ezt rendesen csinálni, de abban egyetértek, hogy akár még jót is tehet!

  70. Deák Máriasays:

    Én nagyon könnyen lettem paleo hívő, mert az anyatej volt az utolsó, amit megittam. Undorodom a tejtől. A paleot csak kúraszerűen évente egy két hónapig szoktam “űzni”. Nekem jót tesz, a szénhidrátról nem tudok lemondani. Az, hogy a paleo halálát a tej hiányából fellépő gyomorbetegségek fogják okozni, nem hiszem el. Nekem semmi bajom, pedig amikor nem paleozom sem iszom tejet. Ritkán sajtot. Egyedül az aludtejet eszem meg, (kefírt).

    • Kedves Mária, ezt én sem hiszem el. Változik az ember. Hála Istennek. Szerintem évente két hónap paleo-szerű diéta nagyon jó. A kefirt én is nagyon szeretem.

Szólj hozzá

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelező kitölteni a *-al jelölt mezőket.