Merjünk irányt váltani – augusztusban

No, csak ideülök, pedig most sem jó, de hát sosem jó. Macifül varrás után, cserkésztáborba készülés közepette, mindenhol bögrék, csajkák, egészségügyi nyilatkozatok, kakós csigák és kullancsriasztók között. Még tévét is nézek, csakis a TV Paprikát, a fura frizurájú nő egész jó beszélőkével kalácsot süt éppen. Én citromos vizet iszom és ülök a káosz tetején. Mint mindig.

Mindenkinek köszönöm, aki még mindig olvas, az elmúlt 8 hónap, az elmúlt 8 év ellenére is. Sokan kérdeztek engem emailben mindenféléről; rákos betegségről, pajzsmirigyről, étkezésről, teológiáról. Általában válaszolgatok, elnézést kérek attól, akinek elfelejtettem válaszolni. Elmarad, mert elfelejtem, kiúszik az inboxomból a levél a második oldalra és kész. Általában ezen múlik.

Boldog új évet!

Ebben a bejegyzésben – a köszöntő mellett – arról fogok írni, hogy mit fogok tovább halogatni az új évben:amiket tavaly is halogattam. De talán az idén megszán engem az univerzum (vagy valaki) és segít nekem egy kis lelkesedéssel vagy egy-két plusz órával és akkor menni fog.

Nekem is vannak fogadalmaim az új évre. Kinek nincsenek? Az egyik ez a szerencsétlen blog. Végignéztem megint , mennyi mindent írtam tavaly (semennyit), mennyit írtam régen (sokat), miről, stb. Elolvastam pl. a régi Geréb Ágneses írásaimat, a régi táplálkozási tanácsaimat, a régi lelkizéseimet, a régi képeimet megnéztem, a régi gondolataimat, a régi problémázásaimat… van itt mindenből elég.
Pár éve ezért estem válságba itt a blogon, mert az évek során egyre egyértelműbbé vált, hogy nem írhatok a gyerekeimről már, mert ez a világ már más. Meg a gyerekek is nagyok már. Magamról olyan unalmas írni, a saját történetemet már nagyon unom, így, a negyven környékén, így maradtak az engem érdeklő dolgok. Ebben az évben meg talán tényleg társul valami elhatározás, és akkor képes leszek végre valamit itt hagyni.

Arra gondoltam, hogy a táplálkozós írásaimat továbbra is folytatom, ez az egyik kedvenc témám és olyan jó lenne, hogy az érdeklődők információhoz juthatnának, a bizonytalanokkal lehessen beszélni a “másik oldalról” is. A lelkizős vonal továbbra is nagyon erős, nem véletlenül nyammogok mindig e téma körül, a minimális érdeklődés is elég lesz nekem. Ez már lelkesít.

Köszöntőnek talán ennyi elég is.
Boldog új évet, kedves blog.

 

Ötkor. Tervek.

Egy ideje már írom ezt a bejegyzést. Lassan egy éve nem írtam, s mentségem sincs. Rengetegszer eszembe jut a blog. Fontos. Jó lenne írni. Egy örökség már most, de még sokkal inkább az lehetne…van, lenne mit beleölteni.

A terveimben van egy sorozat írása, már jópár rész megvan, némelyek vázlatokban, rengeteg a fejemben… már életre kelt, működik. Lassan el is kezdem felrakni. Ha lesz foganatja (nem feltétlenül kattintások özönét várom), akkor folytatom is. Jelenleg azt csinálom, hogy – mint a szakácskönyveknél szokás – tesztalanyokon vizsgálom, nem a recept követhetőségét, hanem a reakciókat. Már annyira elszoktam az online közléstől, hogy elvesztettem a finomérzékelésemet, mit szabad, mit nem, mit mennyire kifejtve…de talán kezdek visszatérni, újból belerázódni.