Boldog új évet!

Ebben a bejegyzésben – a köszöntő mellett – arról fogok írni, hogy mit fogok tovább halogatni az új évben:amiket tavaly is halogattam. De talán az idén megszán engem az univerzum (vagy valaki) és segít nekem egy kis lelkesedéssel vagy egy-két plusz órával és akkor menni fog.

Nekem is vannak fogadalmaim az új évre. Kinek nincsenek? Az egyik ez a szerencsétlen blog. Végignéztem megint , mennyi mindent írtam tavaly (semennyit), mennyit írtam régen (sokat), miről, stb. Elolvastam pl. a régi Geréb Ágneses írásaimat, a régi táplálkozási tanácsaimat, a régi lelkizéseimet, a régi képeimet megnéztem, a régi gondolataimat, a régi problémázásaimat… van itt mindenből elég.
Pár éve ezért estem válságba itt a blogon, mert az évek során egyre egyértelműbbé vált, hogy nem írhatok a gyerekeimről már, mert ez a világ már más. Meg a gyerekek is nagyok már. Magamról olyan unalmas írni, a saját történetemet már nagyon unom, így, a negyven környékén, így maradtak az engem érdeklő dolgok. Ebben az évben meg talán tényleg társul valami elhatározás, és akkor képes leszek végre valamit itt hagyni.

Arra gondoltam, hogy a táplálkozós írásaimat továbbra is folytatom, ez az egyik kedvenc témám és olyan jó lenne, hogy az érdeklődők információhoz juthatnának, a bizonytalanokkal lehessen beszélni a “másik oldalról” is. A lelkizős vonal továbbra is nagyon erős, nem véletlenül nyammogok mindig e téma körül, a minimális érdeklődés is elég lesz nekem. Ez már lelkesít.

Köszöntőnek talán ennyi elég is.
Boldog új évet, kedves blog.

 

Ötkor. Tervek.

Egy ideje már írom ezt a bejegyzést. Lassan egy éve nem írtam, s mentségem sincs. Rengetegszer eszembe jut a blog. Fontos. Jó lenne írni. Egy örökség már most, de még sokkal inkább az lehetne…van, lenne mit beleölteni.

A terveimben van egy sorozat írása, már jópár rész megvan, némelyek vázlatokban, rengeteg a fejemben… már életre kelt, működik. Lassan el is kezdem felrakni. Ha lesz foganatja (nem feltétlenül kattintások özönét várom), akkor folytatom is. Jelenleg azt csinálom, hogy – mint a szakácskönyveknél szokás – tesztalanyokon vizsgálom, nem a recept követhetőségét, hanem a reakciókat. Már annyira elszoktam az online közléstől, hogy elvesztettem a finomérzékelésemet, mit szabad, mit nem, mit mennyire kifejtve…de talán kezdek visszatérni, újból belerázódni.