Share sleep, share space


Mostanában ezen agyalok.


Egy család a mai világban akkor mondható sikeresnek és akkor progrediál, ha egyre több pénzt keres, egyre nagyobb lakásba költözik, egyre több kütyüt vesz, egyre jobb helyekre jár nyaralni, egyre jobb autót vesz, anyut és aput is előléptetik, a gyerek már 3 nyelven beszél és heti 7 különórára jár…


A nagy ház szerintem arra jó, hogy jól elszeparálódjon a család. Főleg, ha emelet is van, és fenn van a gyerekszoba, lenn meg a konyha, élettér, stb. Ki fog akkor felmenni a gyerekeihez? (emellett tegyük hozzá, hogy a gyerekeket reggel fél nyolcra leteszi az ember a sulinál, 4-kor összeszedi, vacsora mindenki amit talál, a gyereknek a tévé a saját szobájában, íróasztal ugyancsak, így még az otthon együtt ébren töltött napi 4-5 órát is külön tölti a család). A gyerekekkel az autóban lehet beszélgetni, ha még tudnak egyáltalán beszélgetni.


És a bennünk keletkezett űrt, és vágyakozást a kontaktus után kitöltjük mondjuk vásárolgatással. Megveszünk mindent, pedig nem erre van szükségünk. Felhalmozzuk a kacatokat, felesleget feleslegre.


Ülünk a légkondis lakásban és hiába van benn már 18 fok, kinn meg 40, még mindig nem jó…de akkor miért?


A csini híradós már a 6 hónapos gyerek mellől visszamegy dolgozni, mert hát a karrier nagyon fontos…de tényleg? Ha kicsit őszinték vagyunk, nem tökre mindegy, ki olvassa fel a híreket este? Viszont a gyereknek nagyon fontos lenne, hogy anya otthon legyen vele 24/7.


De tovább is megyek: biztos, hogy annyira fontos az a karrier? Megéri az árát? Megéri kockáztatni a gyerekeink jövőjét? Persze tudom erre is a választ: dologzni kell, mert a gyerekeknek majd lakást kell venni, meg egyetemi tandíjat kell fizetni meg a sok különóra rengeteg pénzbe kerül. Meg kell élni valamiből, a gyerekeket ruházni kell, Playstationt kell venni, mert az iskolában mindenkinek az van, mert ha nem márkás ruhában jár, akkor kinevetik, lenézik. Az alternatív oktatás drága, sajnos nincs rá pénzünk. Apa csak este 6-7-kor jár haza, mert hát a messzire ingázik, túlórázik hogy SOK pénz legyen a gyerekeknek…biztos, hogy ez kell nekik (persze, egy idő után már ez kell…de amíg a gyerek "gyerek", addig még van esélyünk).


Én azt mondom: maradjunk együtt! Éljünk egy rakáson, mert a gyerekeknek ez kell. Ne legyen ciki már a folyamatos kontaktus! Maradjunk velük otthon, amíg lehet, és élvezzük a társaságukat anélkül, hogy egész nap körülugrálnánk őket, csak hadd legyenek velünk. Aludjunk együtt, ezzel is nyerünk 8 óra együttlétet a kölykökkel (és a kedvenc macikkal). Hadd lógjon a cicin az a kicsi, a kajával együtt a biztonságot is magába szívja! Ne hagyjuk, hogy a megfáradt és kiégett pedagógusok (tiszt. a kiv.-nek) a saját lelki sebeiket ültessék bele a gyerekeinkbe és a saját gyerekkori frusztrációikat éljék ki a mieinken…


Nem akarom, hogy a gyerekeim ennek a világnak a ritmusa szerint éljenek, a mai ideálok és hazugságok után menjenek, a mai elvárásoknak feleljenek meg, és sikeres üzletasszony korukban még mindig a bennük lévő űrt próbálják kitölteni, mert én a gyerekkorukban PÉNZT akartam keresni, meg karrierért, elismertségért (öööö…pontosan miért is?) hajtottam…


"A gyereknevelés téged kielégít?" Ez egy jogos kérdés? De most komolyan, miről beszélünk? Én hiszem azt, hogy ha az anya lehetne ANYA, akkor sokkal boldogabbak lennének a mai felnőttek és a nagyszüleik is. Én hiszem, hogy Isten anyaszerepet szánt a feleségeknek, családfenntartó és alázatos háttérmunkás szerepet. Ha ez nem elég és unalmas, akkor velünk nincs valami rendben…unalmas a gyerekkel is, igaz, unalmas az irodában is, de azért legalább fizetnek! Közben a gyerek meg "megnőtt", és majd ő maga megpróbálja bepótolni azt, amit mi elmulasztottunk…valahogy.


Tudom, persze, hogy a saját kis világomban élek…de én tényleg szeretném hinni, hogy nem KELL megfelelni annak, ami ma a világban folyik és lehet máshogy is csinálni. Majd rájövök a megoldásra, és akkor szólok, de lehet, hogy nem is voltam érthető, meg meleg is van, úgyhogy abba is hagytam.

 

logoterápia?


Összegyűjtögettem pár régi Nők Lapját anyámnál, hogy kigyűjtsek belőlük érdekes cikkeket. Nálam ez a következőket jelenti: jó receptek és Vekerdy cikkek. Egy ilyen Vekerdy cikket találtam a múlt hétvégén, ami azóta sem hagy nyugodni, ezen agyalok.


Viktor Emil Frankl-ról szól a cikk, aki egy pszichiáter és filozófus volt, a bécsi elmegyógyintézet vezetője, több egyetem professzora, stb. A cikk szerint "gondolkodásmódja a zsidó-keresztény felfogásra és az európai hagyományra épül. Azt tanította, hogy a szenvedésben is fellelhető az értelem, és hogy szenvedni annyit jelent, mint érlelődni-megérni-és megérteni."
(vesd össze: Zsidók könyve 12:7-11)


Mindennapos neurózisainkat szerinte az tartja fenn, hogy az élettel együtt járó apró kellemetlenségeket túlértékeljük, ezekre fixálunk. Még egy jól hangzó definíciót is kitalált erre, mégpedig a hiperreflexiót, ami eltúlzott válaszadást jelent. A hiperreflexió jellegzetessége az aggályoskodás, a folyton magunkkal törődés, a saját szempontjainkon való túllépés gátoltsága.
(vesd össze: pl. Máté 6:28)



A másik kórokozó az élet örömeinek túlzott hajszolása, ami idővel szintén szorongáshoz, félelmekhez, neurózishoz vezet.


(No, aki eddig még nem ismert magára, az ne is olvasson tovább!)


"Frankl egész gondolkodását és gyógyító munkáját az élet igenlése hatja át, és az a hit, hogy az életnek egyszeri és megismételhetetlen értelme van, és ezt az értelmet a sorscsapásokból és szenvedésekből is ki lehet hámozniakkor, ha szellemi tartásunk megfelelő, vagyis, ha hagyjuk érvényesülni szellemi erőinket. Ha tudunk áhítattal fordulni a bennünk lakozó, de minket felülmúló istenihez, és megtaláljuk a hozzá vezető utat, akkor értékes életet élhetünk. "
(vesd össze: Lukács 12:31, Kol 3:1)


Ezekből az alapokból alkotta meg Frankl a logoterápiát, ami a logosz, azaz a bennünk lakó isteni erő megszólitása és megelevenítése, erejének alkalmazása.


Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Mivel a "keresztény felfogásra" épül, egy szavam sem lehet, mert tényleg, akár plágiummal is vádolhatnánk ezt a koponyát, ezek a dolgok mind fekete-fehéren ott vannak a Bibliában, és bizony hiába tűnik úgy, mintha ez a pasi zseniálisat talált volna ki, semmi újat nem mondott. Emellett biztos vagyok abban, hogy amikor a bennünk élő "isteni"-re gondolt, biztos nem a bennünk élő lélekre utalt
(vesd össze:1 János 3:24).


A "logoterápia" pedig nem más per def., mint amit a keresztények csinálnak nap mint nap, a bennünk lakó Isteni erőhöz szólnak, ezt hívják segítségül.
(vesd össze: Róma 15:19, 1 Korintus 2:4) Mindezt anélkül, hogy átrágták volna magunkat a Viktor Emil Frankl összes-en. Én nem ismerem a munkásságát, nem is ítélem meg, nem is teszem szóvá, mégis, ki vagyok én egy professzorhoz képest? De az biztos, hogy ezzel nagyot akart szólni és semmi újat nem mondott, viszont sikerült gusztustalanul kiválogatni és szépen becsomagolni rég kimondott, megalapozott igazságokat, amit én nem tudok értékelni (Ezért nem értem, mi az a nagy imádat Coehlo körül, ő is ugyanezt csinálja).


Ha én ezt a következő logoterápián elmesélem!…

alvás-tréning…


nem fordítom le ezt a kis szösszenetet, úgy kell annak, aki tud angolul. mindenesetre nekem ne mondja azt senki, hogy normális az, ahogy gyerekek millióit tréningezik szerte a világban, hogy "megtanuljanak" aludni! (ez az a módszer, mikor először 1, majd 3, majd 5…. percenként mégy vissza a gyerekhez, de nem veszed fel, aztán egyszer csak a gyerek rájön, hogy nem jön úgyse senki és elalszik.)


"ocassionally, when you are increasing the time before you respond to your child, he may cry so hard that he actually throws up. if you hear this happen, you should go in, even though the time isn't up yet. clean him up and change the sheets and pajamas as needed. but do so quickly and matter-of-factly and the leave again. if you reward for throwing up by staying with him, he will only learn that this is the good way for him to get what he wants…you do not have to feel guilty that it happened."
Richard Ferber

panaszok


ez milyen hihetetlen, ami most ment a rádióban! az orvosok nagy része nyugdíjas kor körül van, és bizony nagy a hiány. a kórházösszevonások miatt viszont tömeges elbocsátások lesznek, ugyebár. a mittudoménmilyen miniszter azt ígéri, hogy senki nem marad állás nélkül! az orvosok nagyrészét majd átképzik (sic!), elköltöztetik, és az új helyen biztosítanak nekik szolgálati lakást.


minden orvos álma!


elképzelem, ahogy a kórház "feleslegét" felsorakoztatják: "no, akkor a belgyógyászokat átképezzük pathologusnak, a sebészfelesleget pszichiáternek, a maradék pedig mehet az alföldi falvakba háziorvosnak, rendicsek?" és mindenki boldog, hogy ez is megoldódott ebben a szánalmas országban…


de a legjobb a rezidensek önfinanszírozása. a rádióban a hűdefontos pasi azt nyilatkozta: "előfordulhat, hogy a rezidensek bruttó 120 000 Forintos fizetésből nem tudják majd kigazdálkodni a 280 000Forintos havi képzési díjat…" ja, előfordulhat? hehe, ne mondja!



ami pécsett történt vasárnap, arról nincs is kedvem írni. nem merültünk bele a radaros kérdésbe különösebben, mert már a "magyar légierő" kifejezés is olyan viccesnek tűnt, el sem gondolkodtunk, hogy a radarnak bármi értelme lehetne itt. ráadásul a kérdés trükkösen volt feltéve. nem azt kérdezték, hogy hozzájárulok-e a radar építéséhez, hanem hogy hozzájárulok-e a rendelet módosításához, így végül is ne legyen radar. tehát a válasz igen volt, nem pedig a nem…no mindegy, a várandós agyamat eléggé bekeverte…majdnem rosszat ikszeltem! nem tudom, miért nem vette a város a fáradtságot, hogy elmenjen szavazni. nem egy nagy kaland, pár perc elfogleltság. persze, ha esetleg megépül a radar mégis, akkor majd mindenki ki lesz akadva! és hiába akarják figyelembe venni majd a döntésnél, a szavazást, akkor is érvénytelen…na, eldugultam!

 

nóri nem aludt jól éjjel, most alszik, sok időm van!

abba kellene hagynom ezt a gyereklélekboncolást a blogon. olyan visszajelzéseket kapok, amik arra vezetnek, hogy megbántok másokat, akik nem ezt az utat járják.

most mit tegyek?

nem akarok elítélő lenni, nem is ítélek el senkit. azt sem, aki nem szoptat, aki nem alszik együtt és aki nem hordozza a gyerekét, stb. mindenki azt csinálja, ami neki jobb.

én egy nagy utazáson vagyok most, a mainstream világból az "ösztönösen" jónak gondolt dolgok felé. nekem jobbak felé, nem általánosan jobbak felé. és ez most már nem csak nóriról szól, hanem a környezettudatosság iránti érdeklődésemről, a lelki változásokról és még sorolhatnám. egyszerűen ilyen utakra "irányítódom". tudom, idegesítő is lehet, mert aki nem erre jár, az nem érti.

örülök, hogy végre elkezdett "történni" bennem valami, lassan 2 évvel  ezelőtt. főleg lelki dolgokról van szó.

először is, az útkeresésem lassan véget ér, és bizton mondhatom, átvált úton haladásba. istenkeresésem egy hosszú út volt. a katolikus egyházból kiindulva, majd körbe-körbe járva-keresve, de semmit nem találva. ezután (már egyetemista éveim alatt) fordítottam hátat az államegyházaknak, számomra ilyen szervezési formában lehetetlen Istent megtalálni. az a Jézus nem az én Jézusom. így kerültem abba az "alternatív" (nem akarom a szekta szót használni, mert e-l-e-g-e-m van belőle) közösségbe, ahol az emberek keresztények a szó valódi értelmében. hogy mi a különbség e között és a vallás között? nos, az ég és föld nem elég kifejező.

nem vagyok vallásos, és nem is leszek. nem vállalok közösséget semmilyen "fő-fő" szent egyházzal.

mikor megszületett a lányom, sok minden megváltozott bennem. anya lettem. szeretnék jó anya lenni. nem érdekel, ha ez valakinek nem teszik. anyámnak sem tetszik minden, amit csinálok. G-nek egyenlőre még igen.

tudom, hogy máshogy nevelt gyerekek is felnőnek, és boldogok, nevetnek, kiegyensúlyozottak. de szerintem sok eldől at elején. az, hogy később hogy megy majd. a bizalom, a feltétel nélküli szeretet olyan dolgokat alapoz meg, amelyek csak később láthatók. nem tudom ezt most jól megfogalmazni, nem is akarok belebonyolódni. talán úgy fogalmazható meg, hogy szeretném, ha nóri kihagyhatna pár dolgot, amin nekem keresztül kellett mennem. hogy szeressék, ne csak "büszkék legyenek rá". hogy legyen apa-képe, és ezáltal Isten-képe (majd kifejtem). kevesebbet szorongjon, mint én. ne legyen teljesítménykényszeres, visszajelzéskényszeres, mint én. ezektől tudom, hogy meg lehet kímélni egy bizonyos fajta neveléssel, amit úgy hívunk, hogy feltétlen (?) szeretet. képes vagyok rá? nem. attól még megpróbálhatom? igen.

nem vagyok übermama (ezt egy másik blogon olvastam), nem is akarok az lenni. próbálok jól csinálni dolgokat, ahogy szerintem jók. még sok mindent nem tudok. sok hibát vétek. de igyekszem.  

szuper ellátás, mi?

szóval olvasom a kismama.hu-n, hogy a pécsi szülészeti klinika micsoda egy szuper hely. nyilatkozik szabó professzor, utána pedig s.b. szülésznő, hogy itt micsoda kedvesség van, és mézesmázosan nyilatkozik, hogy a kismama mindenek előtt…nos, ez a kedves s.b. szülésznő vett fel engem a 29. héten “preterm labor” miatt (hogy lehettem akkora hülye, hogy bementem!), nem túl kedvesen elküldte G-t haza (itt már úgysem tud mit tenni, ne lábatlankodjon), utána elmondta, mi várható, ha az éjjel megszülöm a gyermekemet (véres részletekkel, nem igen pályázott a megnyugtatásomra!) és a szülőszobán úgy belevágta a bricanyl injekciót a lábamba, hogy ott azóta sem érzek egy területen, csak bizsergést. aztán egy másik szülésznővel honfoglalózott, míg én egyedül feküdtem a szülőágyon a ctgvel a hasamon, és soha olyan elhagyatottnak nem éreztem magam.
ha nem lennék veszélyeztetett terhes, soha oda be nem tenném a lábam mégegyszer anélkül, hogy az orvosomat nem cibálom magammal, különben ezek a kedves nők kicsinálnak!
és ez még csak 1 történet a sok közül, ami velem megesett…
szülésznő választás! ha már a klinikára vagyok utalva. más ne is jöjjön a közelembe, mint a választott szülésznőm és az orvosom.
kerül, amibe kerül.