Tavaszunk

A tavasz már megint úgy rohant el, hogy késve eszméltem. Már nyár van. Pécsi fülledt, iszonyat meleg június.

A házunk táján minden változatlan. Rövid híreink következnek, ha valaki még jár erre, olvassa hát.

1. Vége a sulinak.
Illetve, máshogyan mondom: megint vége van egy évnek a suliban úgy, hogy csak a szép, jó, nem tanulással összefüggő dolgokra emlékszünk. Ez az iskola…én nem is tudom, mit mondjak, vagy hogyan mondjam (hehe, mint a Kistehén nótában), de ez az iskola a szívünk csücske.

Folytatás

Az olaszoknál nem tudtuk használni a hosszabbítóinkat, tehát nem volt áramunk. Ez elég béna, mert a kempingben – mint később Horvátországban kiderült – egy ipari fali csatlakozó, mégpedig három villás dugó kell, és ahhoz egy átalakító a mi standard európai konnektorainkhoz. Mivel az olaszoknak számtalan variációjuk van forgalomban, arra gondoltunk, hogy ez is valami olasz hülyeség és nem is álltunk neki megfelelő adaptert keresni, ezért nem volt áramunk két napig. Nekem hiányzott a reggeli instant kávé és az instant tea (ennyire jól fel voltunk szerelve ám zacskós élelmiszerekkel), illetve tartós tejet kellett vennem a reggeli kukoricapehelyhez, mert a miniatűr hűtőnk sem működött (ami tényleg mini: 1 liter tej és 2 kis doboz kóla fér bele összesen).

Megjöttünk…

…a nyaralásból. Huhh, hát nem semmi kaland volt. Az egész úgy kezdődött…nem is tudom, hogyan kezdődött. Azt hiszem, hogy úgy kezdődött, hogy G vett egy Velencéről szóló útikönyvet. Velencében mindketten jártunk gyerekkorunkban, ő bringával is megjárta már. Elhatároztuk, hogy visszatérünk, és megnézzük gyerekekkel, 20 év elteltével, s közben bejárjuk az bringás útvonalat.

Mivel majdhogynem a munkahelyemről estem be az autóba az indulásra, s a pakolás is hektikusra sikeredett (indulás előtti este még a belvárosban boroztunk és hihetetlen finom faszénen sült pisztrángot ettünk), ezért ráhangolódni nem nagyon volt idő erre a nyaralásra. Mindegy, elindultunk, első állomásunk a Balatonpart. Mi nem vagyunk nagy balatonosok, ezért még Keszthelyen sem jut eszünkbe a fürdés. Az  unokabátyámék Hévíz mellett laknak, és még egyszer sem vettük a fáradságot, hogy elmenjünk Hévízre fürdeni egyet. Fura szerzetek vagyunk.