Saját filmem főhősévé válni IV.

Korábbi bejegyzések ebben a témában.

 

4./5. A meg nem élt élet törvénye

A meg nem élt élet törvényénél jártam az előző rész végén. Nagyon érdekes ez a törvény, kétféle típusa van:

Az egyik a nem fejlesztett tehetség, képesség felszínre törése. Egy meg nem élt élet tör a felszínre akkor, mikor valaki “kiszabadul” a családból és végre meghallja a saját belső hangját és kiderül róla, hogy mondjuk  nagyszerű zenei tehetsége van, csak gyerekkorában nem vették tudomásul, vagy nem volt rá idő, vagy nem vették komolyan. Példa erre van sok, én is tudnék mondani ilyet a saját életemből.

A másik fajtája, típusa ennek a törvénynek, amikor csak a formát erőltetjük otthon (kötelező imádkozás, kényszer-szófogadás, kényszer-viselkedés, mert kell, a szabályokat azonban a gyerek sosem fogadta el, mert nem tudta a magáévá tenni őket), tartalom nincs mögötte (vagy a gyermek számára nem hiteles!), tehát minden olyan, mintha működne, de valójában egy kikényszerített formaság az egész. A gyerek mihelyst kikerül ebből a helyzetből, már veti is le a formát. Ilyen az, amikor a látszólag legjámborabb és istenfélőbb családból kikerülnek olyan gyerekek, akik teljesen szembefordulnak szüleik életformájával. Nem azért, mert elegük lett belőle, hanem azért, mert vagy nem volt mögöttes tartalom, vagy nem volt hiteles a tartalom.

Ez azért fontos, mert sokszor el tudjuk vetni ebben a sulykot: ha van kedv, ha nincs, magoltatjuk az igéket, aranymondásokat, imádkoztatjuk a gyerekeket…nem szabad! Legyünk rugalmasak mindig, vagy legalábbis próbáljuk meg!

3 szempont ehhez a rugalmassághoz:

1. A lélek megteremti a maga formáját! A tartalom legyen meg, s ehhez járuljon a forma! Annyiféleképp megragadhatjuk a gyerekek “emelkedett” pillanatait!

Példa: kislány sírva jön haza, mert csúfolták az oviban a szeplői miatt. Apuka ölébe veszi és elmondja neki, hogy Isten teremtette őt a szeplőivel együtt, és ha neki tetszett így, akkor így van jól, és különben is, apuka szerint ő a legszebb kislány a földkerekségen…

2. A forma hordozza a lelket! ….ha jó szokások, hagyományok alakulnak ki, ha a gyerek megérzi, hogy az ünnep, liturgia, imádság személyes mondanivalót, érzelmeket fejez ki.

Nálunk ilyen, mikor együtt mondjuk a Miatyánk-ot (nem tudom, miért alakult így, ez nálunk nagy szám). Meg amikor a gyerek kéri, hogy imádkozzunk, és akkor megáll az élet, és kicsit imádkozunk. De ilyen a “fogtündér” is (ma jön!)… Meg a Mikulás. Meg a szülinapok….

3. A forma fölemészti a lelket kíméletlenül! Ha...gépies, mű, megszokás, máz, kötelező, erőltetett, “végrehajtott”. Muszáj. Illik. Közhelyes.

5. Ciklustörvény

Minden fejlődési korszak egy egész. Mindegyiknek van eleje és van vége, amivel a következő ciklus veszi kezdetét.

Ez azt jelenti végül is, hogy a gyereknek nem egyenként készülnek el az alkatrészei, hanem úgy nő, mint a fa. Mindene egyszerre, ciklikusan, de mindig máson van a hangsúly. És már kicsiként teljes és tökéletes. Igen, teljes és tökéletes. Nem erkölcsi, hanem ontológiai értelemben véve.

Saját megjegyzésemet szeretném hozzátenni még ehhez az utolsó gondolathoz, több okból is aktuális ez a kis lábjegyzet féleség.

A gyerek akkor most jó és tökéletes, vagy kis tökéletlen bűnös? 

Az ember jó (jónak teremtetett), de van eredeti, áteredő bűn is? Hogy is van ez?

Amikor azt mondjuk, hogy az ember jó, akkor egy ontológiai szinten állítjuk ezt. Ezt azt jelenti, hogy a létezése okán érték. Attól jó, hogy van. A jósága az ontológiai egzisztenciális szinten a létezéséhez kapcsolódik.

Létezik egy erkölcsi, morális szint, ami pedig a magatartásunkhoz kapcsolódik. A viselkedéshez.

Nem szabad a gyereknek azt mondani, hogy nem jó és hogy megváltásra szorul a bűnössége miatt, mert ő még a puszta létére vonatkoztatja a bűnösségét és ez szerintem egy gyerekben öl és pusztít.

Nem helyes, ha a gyerek rosszat tesz a cselekvés, a moralitás, a magatartás szintjén és mi ezért az ő ontológiai, létezéséből adódó jóságát megkérdőjelezzük. A gyerek még nem árnyal, nem érzi ezt, ezért a gyereknek igenis azt kell mondani, hogy ő jó, hogy a rosszalkodás előfordul és hogy ezen nem múlik semmi, igen, ezt nem szabad csinálni, mert emberek vagyunk, tiszteljük egymást, a szabályokat betartjuk, hogy élni lehessen, ezért van erkölcs a világon… Különben megnyomorítjuk a lelkét, a lelkiismerete fejlődésének rossz irányt adunk, ami majd nem Isten hangját fogja hallani, hanem valami torz belénevelt morált.

Szeretném csak pár szóban megemlíteni a kereszt, mint szükséges dolog vagy a kereszt, mint ajándék kettős dilemmáját, amit nyilván nem akarok itt megválaszolni…de…

Nem azért érdemeljük a kárhozatot, mert mind lázadunk, ellent mondunk, bűnözünk, hanem azért, mert nem vagyunk képesek az önmegváltásra, bármit is teszünk.

Az a teológia, amelyik azt állítja, hogy az embert (főképp a gyereket) azért kell rossznak mondani, hogy a megváltás szükségességét hangsúlyozni tudjuk, nos, ez a teológia lélekpusztító, káros, véleményem szerint nem méltó Istenhez. Kicsinyes emberi elgondolásnak tartom, hogy a megváltás csupán valamiféle üzleti tranzakció lenne. Ennél sokkal több és ennél sokkal nagyszerűbb történt! Jézus nem csak árat fizetett! Ennél sokkal többet tett! Megnyitott egy utat, ami a halála nélkül soha nem nyílt volna meg…persze, erről szívesen értekeznék még, de most nem lesz rá időm. Talán legközelebb.

Én ez ellen a szomorú és kereszténységből kiábrándító teológia ellen küzdeni fogok, amíg csak lehet, ahol lehet. Vannak dolgok, amik ellen igenis érdemes szót emelni, hátha valakit elgondolkodtat legalább. Katasztrófának tartom, hogy ez a teológia még mindig él és virul, mint egyetlen lehetséges válasz egy fontos kérdésre…

Persze, szeretném hozzátenni, hogy ez az én véleményem, tapasztalásom. Nem kell vele egyetérteni. 😉

Foly. köv.

Saját filmem főhősévé válni III.

A sorozat korábbi 3 fejezete itt olvasható. 

Információból hogyan lesz transzformáció?

A gyerekkor szakaszai következnek – hamarosan. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak a kisgyerekekről lesz szó, hanem rólunk is.

Rita azt mondja, hogy a személyiségfejlődés során egy fél lépcsőt sem szabad kihagyni, mert ha valamit nem élünk át, akkor nem tudunk megfelelően felkészülni az Istenköszöntésre. Azt hiszem, Rita végül is így nevezi a halált. Nekem tetszik végül is…

Fontos tudni, hogy ha úgy érezzük, hogy valahol valami kimaradt, akkor van lehetőség korrigálni, pótolni, de sosem belátással. Mindig tapasztalattal, élményekkel, gyakorlatban. Az nem elég, hogy az agyammal felfogom, mit és hol mulasztottam. Erről lesz konkrét példa mindenhol, ami segít majd a megértésben, de most is mondok egy példát:

Ha gyerekkorunk legelején kimaradt az, hogy valaki folyamatos készenlétben állt, mindig számíthattunk rá, feltétel nélküli kötődést, szeretetet élhettünk meg általa, mellette (tehát alvástréningre voltunk fogva a saját kiságyunkban, nem vettek fel, ha sírtunk), akkor egyrészt hiába tanítják meg a vasárnapi iskolában, hogy Isten feltétel nélkül szeret. Az agyunk felfogja, de ez nem elég. Ha nincs élmény, tapasztalat erről, akkor ez nem a hitünk lesz, hanem amit szeretnénk hinni. A kettő pedig nem ugyanaz. 

Saját filmem főhősévé válni II.

11. Stáció: Átmenet a közép felnőttkorba, HÍD (40-45 év)

Ez a kor az élet tengelye. Mindenképp egy átlendülés következik, az “élet második fele” elkezdődik. Kezd előtérbe kerülni a múlt, a halandóság. Ebben a szakaszban már erősen nyilvánvalóvá válik, hogy gondolhat akármit is a külvilág, már a befelé fordulás, az önmagunkkal szembenézés válik mérvadóvá.

Az ember elkezd gondolkodni: Mit tettem eddig? Jól tettem? Jól választottam célt, álmot? Ha az előző szakaszt jól zártuk (kulcsdöntések meghozatala, tudatos választás, döntés a fontos dolgok mellett, paradoxonokban egyensúlyozás elsajátítása), akkor ez az átmeneti idő szép, nyugalmas.

Ha az előző szakaszt nem futottuk be, nem tartottuk megfelelően a kezünkben, akkor itt tipikus problémák ütik fel a fejüket. Ha a munka került az előtérbe, akkor tipikusan ebben a híd szakaszban jön az új szerelem, válás, második házasság. Nagyon érződik az újrakezdés lehetősége, és jogosan: ebben a szakaszban még tényleg van, lehet, bár már nem könnyű.

Aki képben van a pszichológiával, annak mondom, hogy a mid-life crisis erre az időszakra esik.

Saját filmem főhősévé válni

Hát igen, a blog nem írja magát…erre sok blogíró rájön januárban. Talán ilyenkor a legnehezebb: megírni az év első bejegyzését. Most látom, hogy már tavaly is megénekeltem ezt a dilemmát, akkor is nehezen indultam be.

Két Pécsi Rita előadással tartozom, ezeket kezdem pótolni most. Az egyik még december elején volt, a másik pedig tegnapelőtt. Az életlétrával foglalkoztunk mindkét alkalommal, nem is akárhogy; először a felnőttkori életszakaszokon mentünk végig, aztán kanyarodtunk vissza a legelejére, a fogantatáshoz.

1. Kezdjük magunkon!