Egy hét nálunk

 

“I am a hole in a flute that the Christ’s breath moves through.” – Hafiz

 

Vasárnap

Falun.
Reggel 6 óra, nem tudok aludni. Annyira rég óta kelek annyira korán, hogy nem tudok szombat-vasárnap sem aludni már.
Kávé, gondolatok, telefonon pötyögés. Gondolkodom. Már megint gyászolunk. Nem, nem család, nem közvetlen, de akkor is. Orvos is vagyok, érintett vagyok, több ponton most is. Láttam a sejteket. Szomorú vagyok.

Sári jön ki papucsban, kócosan, ásít, elmegy a vödréért, fog egy ollót. Uborkáért megy a kertbe. A két másik mindig neveti, mert Sári nem meri megfogni az uborkát. Szúrja a kezét. Ezért aztán ollóval megy, alátartja a vödröt. De a másik kettő meg nem eszi meg az uborkát, csak ha véletlenül….vagy ha kómában vannak. Jó, a Nagy ritkán, de a Kicsi nem. Mert zöld. A borsót sem eszi meg, mert zöld. Ami zöld, az még nem jó. Majd ha piros lesz, megeszi.

Tavaszunk

A tavasz már megint úgy rohant el, hogy késve eszméltem. Már nyár van. Pécsi fülledt, iszonyat meleg június.

A házunk táján minden változatlan. Rövid híreink következnek, ha valaki még jár erre, olvassa hát.

1. Vége a sulinak.
Illetve, máshogyan mondom: megint vége van egy évnek a suliban úgy, hogy csak a szép, jó, nem tanulással összefüggő dolgokra emlékszünk. Ez az iskola…én nem is tudom, mit mondjak, vagy hogyan mondjam (hehe, mint a Kistehén nótában), de ez az iskola a szívünk csücske.

Advent, még

Kicsit már unalmas, enyhén fájó füllel és fájdogáló, de már gyógyuló torokkal, de töretlen lelkesedéssel megyünk, élődnek a mindennapok. Bepótoltuk a betegség miatt elmaradt leckéket, meggyújtottuk a harmadik gyertyát a koszorún, megint elmentünk megnézni, hogy rózsaszínben lesz-e a pap a misén? Lilában volt. Volt adventi vásár. Volt betlehemezés, ma is lesz. Van C-vitamin, egy kis nyákoldó, egy kis illóolaj. Hátha segít. Aztán, mikor már elhiszem, hogy jobb lesz, akkor jön a hányás.

Most már csak én vagyok igazán beteg (a hányós vírust leszámítva, az elég hamar át szokott söpörni, remélem, most is így lesz), nem is értem, nem sikerül kilábalni belőle. Sőt. Egyre rosszabb. Ma megláttam a tüszőket a torkomban, nincs mese, erre már antibiotikum kell. Nem várom meg a nagyobb bajt.

November

Először is, mielőtt bármit is írnék: nagyon hálás vagyok, hogy az olvasók még mindig olvasnak. Annyian kerestek az utóbbi 1 hónapban, hogy mégis, hová lett a blog, mi lett vele, privát lett-e vagy csak megint eltűntem örökre? Nos, minden rendben, csak az idő…mindig erről panaszkodom, s közben komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajha miért is jönnek olvasni olyan sokan?
Na, de most. Újra itt. Frissen, kissé taknyosan és torokfájósan, épp szabadságon. Szakad az eső. Kész az adventi koszorú, van tea, kávé és remélem, ma már nem kell kimozdulnom itthonról.

Megjöttek a negyedéves értékelések. A cseppet sem teljesítménykényszeresre sikerült gyerekeim vasárnap este húzták elő, jahh, ez is van, hát igen. Előrebocsátom, minket nem érdekel az iskola. Az a gyerek dolga. Tanuljon, én sem untatom a munkahelyi eseményeimmel. Ha nincs meg a lecke, akkor övé a fekete pont. Ha nem viszi el a tornacuccát, akkor is. Vigye el. El is viszi, egyébként, még a szétszórtabbik is. Szóval megjött az értékelés, minden jó és szép. A magatartás-szorgalom: mindkét lány elmélázó, ábrándozik, lassú, mert figyelemtartása még alakul. Helyes. Ábrándozzatok csak, amíg lehet. Én sosem ábrándoztam a suliban, aztán mit értem el vele?
Nóri nagy mázlista, mert kitűnően olvas és jó a nyelvérzéke is, úgyhogy egyelőre még büntetlenül lehet tök lusta: nem tanul semmit, minden ráragad attól, hogy beszélnek neki róla, és abból meg is él a suliban. Itthon, persze, az más, itthon azt tanulja, ami érdekli. Itthon épp valami kódfejtésről szóló könyvet olvas, meg a Tea Stilton kalandjait, meg rajzol. Most épp fekete-fehérben mindent. Tanítja Sárit matekozni és a német szavakra. Itthon még lecke sincs, igen, ez egy ilyen iskola. Aztán ha épp karate van, akkor nincs kész a lecke, és a világ nem dőlt össze.

Mit lehetne írni?

Boldog Új Évet mindenkinek. És mindennek.

Mit is lehetne írni egy új év legelején? A legeslegelején, amikor még mindig keressük magunkban az új év érzést, de nincs meg. Hiszen ugyanúgy felkelt a nap elsején, a tej kifutott, a jógamatrac összetekerve maradt, mert túl jó meleg volt a paplan alatt. A kávé továbbra is finom, a palacsintát még mindig ugyanúgy kell sütni. Nem jött meg az új érzés.

A templomban még karácsony van sokáig, egészen holnapig, holnap van az ünnepe Jézus megkeresztelkedésének. Aztán következik az évközi idő. Ezzel az elnevezéssel folyamatosan bajom van. Ünnepek közötti időszakokat hívják így ugyanis. Fel kell nőni ezekhez is, hogy még az év “közét” is értékelni tudjuk.