hit intézmény

Mostanság nem egy beszélgetésben merült fel ez a téma,ezért most megpróbálom leírni a felgyülemlett gondolataimat. A téma: van-e szükség a hitünk “intézményesítésére”, vagy Formába kell-e öntenünk a hitünket, meg kell-e fogalmaznunk, szükséges-e egyházhoz, felekezethez tartozni? Keressünk egyházat a hitünknek? Felmerült egy bizonyos közösség is a beszélgetés során, amely nem egyház a szó szoros értelmében, de a közösségen belül lehet élni a szentségekkel, anélkül, hogy az ember “intézményre esküdne”.

Én nem esküszöm intézményre, ha a gyülekezetem nem lenne bejegyzett egyház, akkor is ide szeretnék tartozni épp a tisztasága, átláthatósága, egyszerűsége, sallangoktól mentessége miatt. A másik dolog, amiért ezt a gyülekezetet választottuk, az az emberek miatt van. Ugyanarra törekszünk, hogy megismerjük Istent, mégpedig a Biblián keresztül. Nem szertartásokon, titkos beavatásokon, hókuszpókuszokon keresztül. Semmi bajom a szertartásokkal, áhítattal, jelképes cselekedetekkel, addig, amíg nem kizárólag az érzelmekre hat és épp a lényegtől vonja el a tekintetet. (A gyerekeknél nagyon jónak tartom a titokzatos, érzelmileg felemelő, megborzongató élményeket, amiket nevezhetünk szertartásnak, de szerintem itt is fontos, hogy megnevezzük a tárgyat, célt, amire ez irányul, különben az egész üres érzelmeskedés marad….) A közösség, ahová tartozom, így működik.

Visszatérve az emberekre: a közösségbe tartozás hasonló gondolkodásúakkal szerintem lételem ahhoz, hogy a hit élő maradjon táplálkozzon, növekedjen, gyümölcsöket teremjen. Társas lények vagyunk és tapasztalatból tudom, hogy az ember lelkileg a hasonló gondolkodású társai között tud igazán fejlődést elérni, gyarapodni. Egymást bátorítjuk, erősítjük, tartjuk fenn a “felszínen”. Tanítványozunk, bíztatunk, segítünk. Meghallgatunk. Nekem fontosak azok a percek, mikor szoptatás közben meghallgathatom, ki mivel küzd, miért csüggedt, mi foglalkoztatja. Tegnap este körben ültünk, és egymásért imádkoztunk, mindenki “választott” valakit. Aztán beszélgetünk. Tegnap könnyek is folytak, ami nekem a legmeghatóbb, legbensőségesebb dolog, főleg ha sikerül letörölnöm őket… Ez azt jelenti, hogy méltó vagyok a testvéreim bizalmára, van kivel megosztani, van kivel örülni, és van kivel sírni is….

Lehet, hogy ez már intézményesített hit? Lehet. De én hiszem azt, hogy ha mélyen magába néz, mindenki tudja, hogy valami ilyenre lenne szüksége. És lehet egy szertartás bármilyen szép, meghitt és megindító, játszhat bárhogy az érzékszerveimmel, legyen az a zene bármilyen szívbe markoló…a közösség az, ami nem pótolható semmivel.

Még annyit, hogy manapság az emberek olyan lelkiséget keresnek, amelyet:

  • saját maguk irányíthatnak
  • kontrollálhatnak
  • összeválogathatnak, ami tetszik, innen-onnan
  • félretehetnek, ha éppen nincs hozzá kedvük, idejük és energiájuk
  • ahol azt kapod, amire vágysz

Ezzel szemben Jézus azt mondja: “Nem te választasz, én választok.” (Jn 15: 15)

(Tudjátok: saját vélemény, másnak máshogy jó, így kerek a világ, stb. :D)

4 Hozzászólások

  1. livussays:

    Szerintem is fontos az egyház, a közösség. A négy fal közt egyedül imádkozni, Bibliát olvasni nem ugyanaz, mint egy élő közösség tagjaként megélni a hitünket… Természetesen az előbbinek is van, kell hogy legyen helye, ideje, de az utóbbinak is! Mi is sok év után kerültünk egy olyan gyülibe, ahol tényleg “gyümölcsöt terem” a közösség! És ez nagy ajándék nekünk, mert előtte soha nem volt ilyesmiben részünk az otthoni haldokló látszatgyülekezetben. És lehet, hogy aki ezt még nem tapasztalta meg, az nem tudja, hogy hiányzik ez az életéből… Nem tudom.
    Örülök, hogy Ti is úgy érzitek, jó helyen vagytok!

  2. well said, egyetértek veled

  3. Hannahsays:

    Csak csatlakoznék a nagy egyetértéshez.Ez téma rengeteg helyen feljött ahol megemlítem hogy milyen közösségbe is járok.A közösséget nem lehet megmagyarázni annak bizony részesévé lehet válni.

  4. jeremák jocósays:

    öö, Jézus ezt nem erre mondta, viszont pontosan ott van a kutya elásva, ahol írod is: valójában hagynunk kéne, hogy Isten megmutassa, milyen közösségbe kell mennünk. Ő tud(na) nekünk választani. Olyan dolgok miatt imádkozunk annyit: ki legyen a társunk, milyen egyetemre menjünk, hol dolgozzunk? Isten meg tudja mutatni, hová épüljön be – így végülis ő választ – nekünk. Választhatunk persze mi is, csak ez nem mindig jön ki jól; az emberek sokszínűsége, sokfélesége miatt jó, hogy több féle felekezet, gyülekezet létezik. De az Isten ugyanaz.
    Ami nagyon fontos a sokféleség ellenére: hogy bármit amit a gyülekezet hisz, vagy tesz, támaszkodjon az Isten Igéjére – mert ugye “ami nem hitből van, bűn az.”. Vannak dolgok, amiket rengeteg módon lehet megélni: Isten érintését egy 500 éves himnusz szövegén keresztül, vagy a tegnap írott és profi, 21. századi módon meghangszerelt dicsőítő dalon keresztül, öltönyben, vagy bermuda nadrágban, felállva, vagy ülve, felemelt kezekkel, vagy lent hagyottakkal.
    Ami fontos még ahhoz, hogy Isten tudjon az embernek mutatni egy gyülekezetet, ahová tartozzon, (amit perszte előtte megismer), hogy az ember MINDIG legyen NYITOTT Isten felé. Az életünk végéig tanulunk tőle, ha engedjük. És ő bizony 30-40 éve biztosan ott lévő falakat is le tud, és le szokott dönteni a hitünkben. Így visz előre. Ettől tudunk újra és újra megújulni.
    Örülünk, hogy jó helyen vagytok a közösségetekben, Isten áldjon meg titeket gazdagon a szolgálatotokban mások felé, és adja vissza 60x-osan, vagy 100x-osan mindazt, amit érte tesztek és a testvéreitekért vagy a betévedő, behívott hitetlenekért!

Szólj hozzá

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelező kitölteni a *-al jelölt mezőket.