Saját filmem főhősévé válni

Hát igen, a blog nem írja magát…erre sok blogíró rájön januárban. Talán ilyenkor a legnehezebb: megírni az év első bejegyzését. Most látom, hogy már tavaly is megénekeltem ezt a dilemmát, akkor is nehezen indultam be.

Két Pécsi Rita előadással tartozom, ezeket kezdem pótolni most. Az egyik még december elején volt, a másik pedig tegnapelőtt. Az életlétrával foglalkoztunk mindkét alkalommal, nem is akárhogy; először a felnőttkori életszakaszokon mentünk végig, aztán kanyarodtunk vissza a legelejére, a fogantatáshoz.

1. Kezdjük magunkon!

Rita tényleg komolyan beszélt, mikor az önnevelést hangsúlyozta, olyannyira, hogy a gyerekekről szóló szeminárium első előadása a felnőttkorról szólt, rólunk, a felnőttkor szakaszairól.

Egy belső dinamikát próbálnak leírni, megfogalmazni ezek az életszakaszok, ciklusok. Bár minden ember célja egyedi, megismételhetetlen, a végső pont azonban közös: istenképmásunk beteljesedése.

Minden szakasznak, ciklusnak megvan a saját életfeladata. Minden ciklus egy kör, tehát előbb-utóbb bezáródik, akkor menni kell tovább, de fontos, hogy minden szakasz adott feladatát teljesíteni kell (népmesei áthallás, ugye?).

Nagyon érdekes volt látni, hogy Rita ezt a korfelosztást nem csupán bemutatja (mint egy lehetséges támpontot, kapaszkodót), hanem eszközként kezeli és használja. Ő nem tekinti befejezettnek az érést a felnőttkorban, sőt. Arról beszél, hogy a növekedő gyereket szintén csak egy növekedésben lévő személyiség tudja vezetni. A nevelőnek kötelessége nevelni önmagát, orvosolni a torzulásait, megtenni a tőle telhetőt.

Ez akkor azt is jelenti, hogy nem egy “tökéletes” felnőtt neveli hierarchiában a tökéletlen gyerekét, hanem a felnőtt és a gyerek alakítják egymást dinamikusan, és a felnőtt alakítja magát tudatosan. Nem a tökéletesség a cél, hanem az őszinte törekvés! 

Szakaszok:

7. stáció a késő ifjúkor, HÍD (15-22 év)

Ezt a szakaszt hídnak,  tartjuk: be kell fejezni a serdülőkort és felnőtté kell válni.

Ez a szakasz egy fontos szortírozás, az első ilyen szakasz. Vannak dolgok, amiket el kell engedni, mások mellett dönteni kell. Sok a kérdés, sok a dilemma, ezért is nevezzük hídnak, átmenetnek. Több híd-szakasz lesz még.

Fontos, hogy ezt a korosztályt már nem lehet” kézivezérelni”, a külső ráhatások ilyenkpr már inkább károsak. Itt már a nagy, egyéni döntések ideje van, de ezek a döntések még általában nem véglegesek.

8. stáció: korai felnőttkor (18-28 év)

A keresés és megállapodás paradoxona zajlik. Ebben a szakaszban dől el, hogy nagyjából merre fog haladni az élet. Sok a külső elvárás (munka, házasság), de akkor sem szabad vakon dönteni. Itt mutatkozik meg, hogy sikerült-e gyermekkorban elsajátítani a döntésképességet (későbbi előadás témája).

Rita azt mondja, ez az a szakasz, amit senki nem tud tökéletesen befutni. Nyitva maradnak még fontos döntések, főleg a mai világban.

Itt futunk bele először fájóan a gyerekkori lezáratlanul maradt ciklusokba is. Ezeken dolgozni kell majd, lassan elkerülhetetlenné válik a belső munka megkezdése.

9. A korai felnőttkor krízisfázisa (25-32 év)

Megtanulni az esőben táncolni. Erről szól ez a szakasz, itt már nem szabad a vihar elől elmenekülni.

Ebben a második krízisszakaszban (az első a serdülőkori) már két előnnyel is bírunk: egyrészt már van rálátásunk a múltra, másrészt a korlátainkat is nagyjából kitapasztaltuk már. Valójában ez a két tényező okozza a válságot! Érdekes, nem?

Ettől a szakasztól sok függ. Nekem itt kezdett igazán érdekessé válni az előadás, mert magamat ebbe a szakaszba tartozónak érzem. Ennek a végén vagyok valahol, valahol a kör bezáródása előtt…

Ebben a szakaszban kell megértenünk, hogy mely álmaink, vágyaink nem reálisak. Itt kell szembenézni azokkal az életadottságainkkal, amik korlátoznak minket, ezeket el kell fogadni, és dolgozni velük.

Ebben az életszakaszban tilos a hárítás. Tilos a hárításból hozott döntéshozatal.

Fontos látni, hogy mennyire sok függ ezektől az évektől. Itt válik kétfelé az út, ami a mesében is kétfelé ágazik. Ebben az életszakaszban még lehet dönteni, hogy melyik utat választjuk, de a következőben már muszáj lesz, utána meg már nem lehet… (erről még lesz szó)

10. A korai felnőttkor csúcsa (33-40 év)

Lezárultak a kereső évek, ez már a megállapodás ideje. Hatékony, aktív, teremtő szakaszba érkezünk meg. Teljes jártasságot szerzünk a családban, hivatásban és a munkavégzésben.

Ennek a szakasznak is megvan a maga veszélye, de itt már nagyon nem mindegy, mit döntünk, a veszély alattomos. A helyzet ugyanis a következő: Zajlik az élet, a hétköznapok, szeretjük is, bírjuk is, sok mindent bevállalunk, megtapasztalunk…pont ezért nagyon könnyű ebben az életszakaszban elaprózódni. Ez azért veszélyes, mert a személyes fejlődésünk most tudna a beteljesülés felé vezető pályára állni. Erre kellene figyelni, de ebben a szakaszban szinte minden más fontosabb, és ezekből a “minden másból” meg nagyon sok van.

Ennek a szakasznak az alapfeladata: megelégedni néhány kulcsdöntéssel. A többit pedig elengedni, ha kell, meggyászolni. A kulcsdöntéseink mellett pedig szilárdan meg kell állni, köréjük struktúrálni az életet, magunkat beléjük vetni és hosszú távú (akár a halálon is túlmutató) célokat követni.

Letenni a vonzó körítést! – mondja Rita és azt hiszem, ez nagyon fontos gondolat. Olyan sok minden köré tudunk vonzó körítést tenni, legyen az a tökéletes gyerek felnevelése, a tökéletes család, a tökéletes anya, vagy a csodás karrier, az aranyba öntött ranglétra…ebben a szakaszban már nincs apelláta: a valóság és a jelen a mi barátunk, bármilyen nehéz és kiábrándító is időnként.

E fontos tudatosság nélkül az életünkből teljesen véletlenszerűen rostálódnak ki a dolgaink: vagy a gyerek sínyli meg, vagy a család, vagy a házasság, vagy az egészség, vagy a munka…nagy általánosságban elmondható, hogy tudatosság nélkül a munka és a gyerekek felé megyünk; az egészség ebben az életszakaszban kezd kiperegni, ugyanígy a házasság is. Vigyázni kell tehát.

Mi kell az alapfeladat (néhány kulcsdöntés mellett elköteleződni) kivitelezéséhez? Rita szerint ez is nagyon nehéz, mert látszólag két ellentmondásban lévő dologban kell tartani magunkat, a kettő között egyensúlyozni:

1. Fészket rakni, jártasságot szerezni, szakértővé válni a választott területen, képességeket kibontakoztatni, meggyökerezni nem csak a családba, de a hivatásba és a közösségbe is. Ehhez nyilván az előző életszakaszokban meghozott döntéseink folyamán kialakult rendezett, stabil körülményekre van szükség. (gyökerek)

2. “A saját filmem főhősévé válni” – Rita így mondta. A megteremtett kereteimben kell előre haladni. A céljaimat elérni, nőni, terjeszkedni, ambícióimat megélni, talentumaimat kreatívan megsokszorozni. (az ég felé növekvő fa)

A család, a házastárs és a közösség adja a támaszt, de a hivatás a legfontosabb erő, amely a mozgást, a változást jelenti, adja. Ennek a paradoxonnak (ti. a munka és a család, gyökerezés és növekedés, én és ők, kint és bent, stb.) a befogadása, elfogadása, ebben a látszólagos feszültségben megtalálni a mindig mozgó, sosem stabil egyensúlyi helyzetet újra és újra…ez tartja jótékony és fejlesztő mozgásban az életet. Gondoljunk csak Csíkszentmihályi flow-jára: a spektrum egyik szélén van a neurózis, a másikon az unalom, közönyösség. A kettő között valahol félúton van az izgalom, az önfeledtség, az inspiráltság állapota, ami mindenképpen egy paradox állapot lesz.

Olyan szépen összecseng nekem ez a kettő, amit Rita mond és a flow, de Jézus sokszor ismételt “Menjetek!” mondata is…. és a saját keresztünk, a kereszt két felé feszítő ereje, és Pál Feri szavai, miszerint a felnőtt lét azt jelenti, hogy együtt élünk a paradoxonjainkkal, befogadva kettősségüket, mert csak ez tartja fenn a dinamikát és a változást az életünkben. Ez tart minket a jelenben, mert különben a múltban ragadunk vagy a jövőbe vágyunk.

11. Stáció: Átmenet a közép felnőttkorba, HÍD (40-45 év)
Terv szerint holnap innen folytatom!

18 Hozzászólások

  1. varom a folytatast, mert en most fogok atlepni egyikbol a masikba hamarosan (iden leszek 39). nem teljesen vilagos egyelore, de meg nezegetem… 🙂

    • Folytatom…jaj, ha nem világos, akkor biztosan megint rémesen fogalmaztam.

      • dehogy, csak a konyhapult mellett acsorogva olvasgattam, kozben meg jol eltereltek a figyelmem tobbszor is. ha lesz egy kis nyugim, atolvasom alaposabban, mert nagyon erdekes!

  2. juditsays:

    köszi, köszi
    én is várom a folytatást. Az első képet ki rajzolta? Ugye nem Nóri?! Nagyon tetszik, kérnék pár ilyet a lakásba 🙂

  3. zsanettsays:

    Ezek a szakaszok mennyire függenek vagy függetlenek attól, hogy mekkorák az ember gyerekei?

    • Az említésre került, hogy a dackorszakot általában nehezíti az a tény, ha a szülő is épp dacol (9. fázis). Biztosan alakít a dinamikán a gyerek, biztosan kicsit másképp alakulnak a szakaszok, ha valakinek 40 évesen óvodása van, vagy kamaszgyereke (vagy épp mindkettő).
      A szakaszok feladata és kihívása azonban nem változik.

      • zsanettsays:

        Ok. Utána azon gondolkodtam, hogy a másikhoz írt kommentem ennek fényében talán jobban is érthető, lehet, hogy ez életszakasz függvénye is, hogy zajlósabb időszakot élek, nem agyalósat.

  4. Nekem is a kép volt az első, ami megragadott, gondoltam is, hogy disznóság ilyen jó képet forrásmegjelölés nélkül felrakni, erreföl kiderül, hogy itt a szerző is. 😀

    Nekem nagyon tetszett az összefoglaló, nagyon érthető volt és tényleg jól illeszkedik azokba az ismeretekbe, amiket innen-onnan felcsipegettem, elképzeltem én is, de valahogy rendszerezi és kitágítja is ezeket a köröket. Hehe, várom a folytatást.

    • Nagyon kedvesek vagytok. G bíztatására kezdtem el mostanában tematikusan rajzolni kis grafikákat (azokat persze nem tehetem fel ide!), úgyhogy most külön örülök a pozitív visszajelzéseknek! 😀

  5. Regisays:

    Jajj, Lili! Már sokadszorra olvasom ezt tőled, és még mindig <3 !
    Olyan jó, hogy vagy, és hogy írsz! Köszönöm! Sokadszorra is…
    Ölellek!

Szólj hozzá

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelező kitölteni a *-al jelölt mezőket.