Boldog Karácsonyt!

Nem hogy nem esett hó, de itt, nálunk még a fákról sem hullottak le a levelek. S én, aki alapvetően szeret ebben a pszeudo-mediterrán városban élni, ahol mindig melegebb van, mint máshol és az időjárás jelentést nem is érdemes hallgatni, mert nálunk úgyis teljesen más, szóval én, most annyira vágyom egy kis hóra, egy kis fagyra, kesztyűkeresésre és hóesésnézésre, ami itt az ötödiken, a város szélén különösen jól művelhető.
Az egy pulóveres Karácsonyban az a nehéz, hogy kicsit dolgozni kell a hangulaton. A tojáslikőrös kávém például sokat segít.  Meg a túrós rétes. Meg a libamájpástétom.

***

Kicsit lejjebb eresztvén az elvárásokat, hihetetlenül jó dolgok
nork

jönnek szembe: tojáslikőrös kávé, túrós rétes, libamájpástétom. Telihold. Téli napsütés. Minionok nótái ébresztenek a kellemes szunyából, meg gyerekhahotázás. Ha ennél több kell, akkor érdemes feltenni a kérdést, hogy miért is vagyunk egyáltalán még mindig itt? Ha nem ezekért.

***

 

“If I were going to begin practicing the presence of God for the first time today, it would help to begin by admitting the three most terrible truths of our existence: that we are so ruined, and so loved, and in charge of so little.”
 Anne Lamott, Help Thanks Wow: The Three Essential Prayers

 

 

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Kitöltöd a helyed?

Meggyógyult a honlap! Szegény, minden vírus nekiugrik, biztosan érzik, hogy nem látogatom eleget. Igazuk van. Nem sok kifogásom lehet, végül is, nincs. Lusta vagyok.

Megint eltelt egy év, és annyi minden történt megint! Minden gyorsan, gyorsan zajlik, észnél kell lenni, hogy legyek is. Ne csak legyek.
Hétfő reggel, mikor meggyújtom a gyertyát a kis lámpásban (mégiscsak Advent van), felébresztem a Rorátéra készülőket, nekik már fél hatkor indulni kell. Valakinek meséltem ezt, kérdezte, hogy lehetek ilyen kegyetlen. Én?! De hát senkinek fogalma sincs, hogyan mennek ezek az elvarázsoltak a templomba! Szeretnek menni, és nem, nem azért, mert olyan jól sikerült abszolválniuk a karácsonyi misztérium értelmét, hanem azért, mert mise után zsíros kenyér van és tea és együtt énekelnek mind a gyerekek és felnőttek és esznek, és ezt élvezi a gyerek. Ezt, hogy részese valami egésznek. Többnek. Lehetek nagyon őszinte? Én is ezt élvezem. És másnap is kidobja az ágy… Aztán, amikor meg nem, akkor nem, mert hát, mondom, egészen normális.

Peti

Nem halogathatom tovább ezt az írást, mert egyre többen kérdezik, hogy Peti várja-e már a sulit, ugye, megy, és hasonlók.
Nos, nem megy iskolába szeptemberben.
Az arcokon meg megértő sajnálat, zavar, mindenki azon gondolkodik ilyenkor, hogy jaj, vajon mibe lépett?! Októberben lesz hét éves.

Már az “elején” tudtam, hogy Peti valami különleges kis izé jövevény lesz, kiváltképp azért, mert olyan ciklusidőben fogant, ahol nem lehet, nem logikus, nem valóságos. Oké, szoptattam épp a 10 hónapos Középsőt, de akkor is. A terhesség fárasztó volt, ott volt egy 1 éves és egy 2,5 éves, egyik sem járt intézménybe (egyébként ez jól meg is látszik rajtuk, a Nagy 4 éves koráig itthon voltak együtt folyamatosan és mindössze másfél év van mindenki között: nagyon közel állnak egymáshoz időben is, lelkileg is).

Augusztus vége, mit együnk szeptemberben?

Ilyenkor általában egyáltalán nem olyan, mint a másik 11 hónapban.

Augusztusban vagyok szabin (ez már a negyedik nyár), mert ilyenkor zár az óvoda. Az első héten, ugye, általában beteg vagyok, aminek alázatosan megadom magam.
A második héten valami olyasmit dolgozunk, amit máskor nem tudunk megcsinálni (most pl. kivertünk egy panelfalat a lakásban).
A második vagy a harmadik héten nyaralunk, ami az idén egy Balatonkört jelentett.
A negyedik héten már teljesen leeresztek, eddigre egy csomót olvasok, behozom a takarítási lemaradásaimat, kissé lesülök és reggel már csak fél hétkor ébredek, már csak egy két kávét iszom naponta, takarítom, ami a második hétről elmaradt és elkezdek vad lelkiismeretfurdalást érezni, mert nem tudománykodtam 3 hete (ez a szó a férjemtől van), ezért annak is nekiállok.  Ímmel-ámmal.

Advent, még

Kicsit már unalmas, enyhén fájó füllel és fájdogáló, de már gyógyuló torokkal, de töretlen lelkesedéssel megyünk, élődnek a mindennapok. Bepótoltuk a betegség miatt elmaradt leckéket, meggyújtottuk a harmadik gyertyát a koszorún, megint elmentünk megnézni, hogy rózsaszínben lesz-e a pap a misén? Lilában volt. Volt adventi vásár. Volt betlehemezés, ma is lesz. Van C-vitamin, egy kis nyákoldó, egy kis illóolaj. Hátha segít. Aztán, mikor már elhiszem, hogy jobb lesz, akkor jön a hányás.

Most már csak én vagyok igazán beteg (a hányós vírust leszámítva, az elég hamar át szokott söpörni, remélem, most is így lesz), nem is értem, nem sikerül kilábalni belőle. Sőt. Egyre rosszabb. Ma megláttam a tüszőket a torkomban, nincs mese, erre már antibiotikum kell. Nem várom meg a nagyobb bajt.

Március

A tökéletes napok misztériuma. Valójában minden nap maga a tökély és minden nap, amikor sikerül tökéletesen megélni a jelen pillanatok egymás utáni sorát, az a nap tökéletesre sikeredik. Tökmindegy, mi történik.

Például:

1. 4 nap alatt nyolc órát tartani, ebből hármat angolul, elmagyarázni angolul, hogy a rákot okozó vírusok hogyan kanyarodnak bele az emberi DNS-be és ott micsoda gubancokat okoznak…aztán kijönni az óra végén és azt gondolni: “Én egy igazi hős vagyok.” De hát tényleg az vagyok, na.

2. Meghallgatni Patch Adams-et, igen, az igazit, élőben.

2. Péntek este végre hazaesni, pajtást is hozni az összes gyerekeimmel együtt, boltban vett túrós táskával megetetni a társaságot, friss tejet önteni poharakba, bepakolni a mosást az óvodás ágyneműkkel és iskolás tornapólókkal együtt, aztán a gyerekzsivajt hallgatni a másik szobából, közben a nappaliban hátradőlve hullafáradt állapotban inni egy jó kávét.

Így vagyunk mi

Zajlanak a munkás hétköznapok. Megvan a heteink beállt ritmusa. Nem mondom, hogy nem feszített kissé, de rutinosan bejáródott és élhető, úgyhogy most el is mesélem.

Reggel korán kelek. 4:30-5 között. Nagyon szeretek korán kelni (na jó, épp akkor, mikor csörög az óra, akkor nem igazán), mert reggel van egy kis idő magamra. Ilyenkor jógázom, kávézom és olvasok egy kicsit kávé közben. Általában blogokat teológiai témában és persze táplálkozós cikkeket, ami éppen jól esik. Most már itt a december, horgolok, varrok az adventi vásárra hamarosan. Ha aznap órám van, akkor átnézem még egyszer az anyagot, amit tanítani fogok.

Egy út vázlata

A gyereknevelős szériáimat ezennel berekesztem. Nem tudom én, hogy kell ezt rendesen csinálni. Átváltottam ösztönös üzemmódba, s jelenleg az éppen aktuális olvasmányaim során megtanult és felfedezett új dolgok mentén veszek be egy-egy kanyart, s a gyerekeket is ezen kanyarok mentén kanyarítom. Aztán, vagy sikerül, vagy nem. De már nem keseredek el akkor sem, ha nem megy jól. Holnap új nap van. Belefáradtam a sok agyalásba és problémázásba. Elég volt. Voltak jó tapasztalatok, jó ötletek, de engem az alapok érdekelnek, amelyekre építeni kellene mindent. Szívesebben foglalkozom mostanában ezzel.

… hosszú szünet után

by gza:

Tehát: sok boldogságot mindenkinek!

Először is elnézéstz kérek, hogy megint én írok, de a Lili még mindig nem tért magához.
Először a blogköltözés akasztott meg mindent, majd apám halála, majd az, hogy egész héten Vajtán voltunk (internet-szárazkenyéren és vízen) egy nagyon zsír gyülis konferencián.

Namármost. Nemsokára Lili összeszedi magát, tolja fel a milyen-volt-az-elmúlt-két-hetünk infókat, képeket meg mindent.

Addig is türelem, és köszi, hogy nem léptetek le (nézem ám a látogatottságot, hehe)